Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fegyveresek hatoltak be egy pakisztáni egyetemre

Fegyveresek hatoltak be szerdán egy északnyugat-pakisztáni egyetemre, és tüzet nyitottak a bent tartózkodó hallgatókra és tanárokra. A hatóságok közlése szerint a támadásban legalább nyolcan meghaltak, köztük három diák és egy tanár.

A rajtaütést feltehetően iszlám szélsőségesek hajtották végre a tálib harcosok fellegvárának számító Hiber Pakhtunkva tartomány székvárosától, Pesavartól 50 kilométerre északkeletre fekvő Csárszaddában, a Bacsa Hán egyetem ellen.

A TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy legalább 15-en haltak meg a támadásban, és több mint 50-en megsebesültek. A rajtaütést egy helyi szélsőséges szervezet, a Tehrik-e Talibán követte el a TASZSZ információi szerint.

Fazal Rahim Marvát, az intézet rektorhelyettese elmondta, hogy a diákok és tanárok többsége már a termekben tartózkodott, amikor a támadás megkezdődött. Rohullah Hán, a rendőrség egyik szóvivője szerint nagyjából hat fegyveres rohamozta meg az egyetemet helyi idő szerint fél tíz körül.

A hadsereg helyi idő szerint délben behatolt az egyetemre, és négy fegyveressel végzett, viszont a kampusz két épületének második és harmadik emeletén továbbra is tűzharc folyik, és két robbanás is hallatszott. A támadók elleni harcot helikopterek és a biztonsági erők különleges egysége is segíti.

A rendőrség később közölte, hogy a hallgatók nagyjából 70 százalékát sikerült kimenekíteni.

"A kampusz területén lévő diákszállókból minden hallgatót evakuáltak, de a fegyveresek az egyetem különböző részein rejtőzködnek, és néhány tanuló és tanár az épületekben ragadt" - mondta Szaíd Vazir helyi rendőrkapitány.

A rektorhelyettes újságíróknak elmondta, hogy a Bacsa Hán egyetemen több mint háromezer hallgató tanul.

Két évvel ezelőtt, 2014 decemberében tálib fegyveresek megrohamoztak egy állami katonai iskolát Pesavarban, s meggyilkoltak 134 embert, többségében diákokat. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása. A kormány ezután több száz feltételezett szélsőségest ölt meg vagy vett őrizetbe terrorellenes műveletek keretében.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×