Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Illegális bevándorlókat toloncolnak ki Amerikában

Az amerikai belbiztonsági minisztérium arra készül, hogy kitoloncoljon az országból a déli határain, Mexikó felől illegálisan érkező közép-amerikai bevándorlókat, köztük kisgyermekes családokat is. Több száz olyan családról van szó, amely tavaly év eleje óta érkezett az Egyesült Államokba, menekülve a hazájában pusztító erőszak elől.

A tervről először a The Washington Post című lap internetes kiadása számolt be, csütörtökre virradóra, és az információt aztán - a CBS televízió munkatársának kérdésére - az illetékes minisztériumban meg is erősítették. A minisztérium végső döntése ugyan még nem született meg, de január elején szinte bizonyosan megkezdik a kitoloncolást.

Az intézkedés csakis azokat a közép-amerikai családokat és gyermekeket érinti, akiknek esetében a bevándorlási ügyekkel foglalkozó bíróság már elrendelte, hogy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat. A belbiztonsági minisztérium nem erősítette meg a kitoloncolási tervekről szóló híreket, mindössze annyit mondtak, hogy a minisztérium azokra a személyekre összpontosítja figyelmét, akik "fenyegetést jelentenek az amerikai nemzetbiztonságra, közbiztonságra és határvédelemre".

Marsha Catron, a belbiztonsági minisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a várható intézkedéseket, de emlékeztetett arra, hogy a tárca irányítója, Jeh Johnson már kifejtette: "határaink nem állnak nyitva az illegális bevándorlók előtt, és ha valaki illegálisan jön ide, nem kérhet menedékjogot, vagy bármilyen más segítséget, s végső soron azzal kell szembenéznie, hogy törvényeink és értékrendszerünk szellemében kiutasítják".

A minisztérium 2014-ben fogalmazott meg új irányelveket, ám a közvélemény elsősorban a miniszter azon nyilatkozataira figyelt, amelyekben inkább az illegális bevándorlók társadalmi integrációját szorgalmazta, semmint kiutasításukat. Obama elnök, az új irányelvek tavalyi bejelentésével egy időben bejelentette, hogy elnöki hatáskörével élve ötmilliónyi illegális migráns kiutasítását szándékozik megakadályozni. E tervét azonban bírósági döntés akadályozta meg.

Az illetékes szervek 2014 októbere és 2015 szeptembere között 250 ezer illegális bevándorlót toloncoltak ki, miközben ugyanezen időszakban több mint 337 ezer embert tartóztattak le, mert megpróbált illegálisan átjutni az Egyesült Államok déli határain.

A mostani, tervezett intézkedés várhatóan ismét felzúdulást vált ki a spanyol ajkú közösség és a bevándorlók segítésének hívei körében. Õk ugyanis jó ideje azzal vádolják a kormányzatot, hogy túlságosan is kemény bevándorlási politikát foganatosít, miközben a republikánusok éppen amiatt elégedetlenkednek, hogy Obama elnök szerintük túlságosan is "puha" a határvédelem ügyeiben.

A jelenlegi választási kampánynak egyik fontos vitatémája, hogy mit kezdjen a politika az országban élő, mintegy 11 millió illegális bevándorlóval.

A demokraták elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton például azt ígéri, hogy "kevésbé lesz kemény és agresszív", mint Barack Obama kormányzata, míg a republikánus jelöltségért harcba szálló Donald Trump milliók kitoloncolásáról, az amerikai-mexikói határon lévő fal továbbépítéséről beszél.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×