Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kétharmados többséget szerzett a venezuelai ellenzék

Kétharmados többséget szerzett a venezuelai parlamentben az ellenzéki szövetség - közölte helyi idő szerint kedden a választási bizottság, ismertetve a múlt hét végi választás végleges eredményeit.

A testület összesítése szerint a 167 fős törvényhozásban 112 képviselője lesz a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) nevű ellenzéki tömörülésnek, míg a Nicolás Maduro államfő vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) 55 mandátumot szerzett.

A kétharmados többséghez már 111 mandátum is elegendő volna. A minősített többség birtokában a MUD jelentős változásokat foganatosíthat a szocialisták által 16 éven át uralt és saját ízlésük szerint alakított országban. Kezdeményezheti az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását az alkotmány megváltoztatásához, lecserélheti a jelenlegi rezsimhez tartozó "chávisták" befolyása alatt álló legfelsőbb bíróság tagjait, vagy akár lerövidítheti az államfő mandátumát.

Jesús Torrealba, a MUD főtitkára azonban kedden úgy nyilatkozott, hogy a pártszövetség elsődleges célja a nemzeti megbékélés megteremtése és az ország számára létfontosságú gazdasági és szociális programok beindítása, a szegények helyzetének javítása.

A MUD győzelme, pláne a minősített többség megszerzése komoly csapást jelent a néhai venezuelai elnök, Hugo Chávez idején előretört, Nicolás Maduro államfő vezette baloldal számára, de egészében a latin-amerikai térség baloldali mozgalmaira nézve is, különös tekintettel arra, hogy a múlt hónapban Argentínában is a jobbközép ellenzéki összefogás jelöltje, Mauricio Macri győzött az elnökválasztáson.

Jelzésértékű, hogy Evo Morales, Bolívia baloldali elnöke kedden aggodalmát fejezte ki a venezuelai és az argentínai választások eredményei miatt, amelyeket az "észak-amerikai birodalom" által kirobbantott "gazdasági háborúval" magyarázott. Morales szolidaritását fejezte ki Maduróval, és azt hangoztatta, hogy Latin-Amerika népei alapvetően "antiimperialista és antikolonialista" beállítottságúak.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×