Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
325.64
bux:
143212.52
2026. november 6. péntek Lénárd

Alkotmány: lehet Romániában levélben voksolni

Nem sérti az alkotmányt a külföldön élő román állampolgárok levélben történő voksolását lehetővé tevő törvény - állapította meg egyhangúlag szerdán a román alkotmánybíróság.

A törvény egyelőre csak a parlamenti választások esetében könnyíti meg a diaszpórában élőknek a voksolást, amelyet később az európai parlamenti és elnökválasztásra is kiterjesztenének. A hivatalosan külföldön élő román állampolgárok előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz.

A jogszabály ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és - az időközben lemondott Ponta-kormányban részt vevő - Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nyújtott be óvást a taláros testülethez, arra hivatkozva, hogy nem garantálná a voksolás titkosságát.

Az óvás előterjesztői szerint a levélben való szavazás törvénye diszkriminatív is az országban élőkkel szemben, akik nem voksolhatnak levélben, továbbá álláspontjuk szerint azt az alkotmányos előírást is sérti, miszerint a parlamentet közvetlen és szabadon kifejezett szavazattal választják meg. Az alkotmánybíróság megalapozatlannak minősítette kifogásaikat, de az indoklást csak később teszi közzé.

Márton Árpád frakcióvezető-helyettes, aki az RMDSZ képviseletében részt vett a választási reformot előkészítő parlamenti különbizottságban, az MTI-nek korábban úgy nyilatkozott: a levélben való szavazás jelentősen torzítja majd a választások eredményeit, hiszen így a levélben leadott szavazatok egy része nem a külföldi választókerületben eredményez mandátumokat, hanem a visszaosztás után az ország különböző megyéiben, adott esetben a magyarlakta térségekben.

A törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség, így várhatóan már a jövő évi parlamenti választásokon alkalmazhatják. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak, de a jelenlegi parlament mandátuma csak 2016. december 19-én jár le Romániában.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×