Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Brenzovics: a kárpátaljai magyarság bebizonyította, hogy képes kiállni saját érdekei mellett

A kárpátaljai magyarság az október 25-i ukrajnai helyhatósági választáson bebizonyította, hogy létezik, képes kiállni saját érdekei mellett, és képviselni akarja őket a különböző önkormányzati szinteken - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Aknaszlatinán, a szövetség alapszervezeti elnökeinek vasárnap véget ért kétnapos éves konferenciáján.

A választás következtében Kárpátalján kialakult helyzetet elemző előadásában Brenzovics László - aki egyúttal az ukrán parlament képviselője - többek között kiemelte: "a kárpátaljai magyarságnak az utóbbi időszak legszebb eredményeit sikerült elérnie az önkormányzati választáson, köszönhetően a KMKSZ 1989 óta folytatódó kitartó munkájának, a magyar kormány és az anyaország kárpátaljai magyarságnak nyújtott sokrétű támogatásának, a megyei és más szinteken megvalósult magyar összefogásnak, valamint a történelmi egyházakkal folytatott együttműködésnek". Hozzátette: sikerült elérni a kitűzött célokat, mindenekelőtt a megfelelő képviseletet a Kárpátalja megyei tanácsban (közgyűlésben), ahol a KMKSZ megduplázta képviselőinek számát annak ellenére, hogy a testület létszáma a korábbinak majdnem a felére csökkent. A magyar képviselet olyan erős, hogy megkerülhetetlen lesz a működőképes többségi koalíció kialakítása során - mutatott rá.

A KMKSZ elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy sikerült megszerezni a többséget a Beregszászi járás és Beregszász önkormányzataiban. Kiemelkedő eredményként említette, hogy a KMKSZ nyerte meg a választást az Ungvári járásban, és azt, hogy a magyar szervezet képviselőket küldhet mind a munkácsi, mind a nagyszőlősi járási tanácsokba, amelyekben eddig nem volt magyar képviselet.

Brenzovics László kifejtette: az államhatalmi szerveket meglepték a magyar választási eredmények. Emlékeztetett arra, hogy a hatalom az utolsó pillanatig azon ügyködött, hogy ellehetetlenítse a KMKSZ részvételét a voksoláson, és az akadályokat csak rendkívüli erőfeszítések révén sikerült leküzdeni.

A politikus jelezte, a választás eredményeként Kárpátalján új helyzet alakult ki, mert megszűnt az Egységes Centrum (JC) párt korábbi monopóliuma és a kormánypártnak sem sikerült többséget szereznie. Szerinte ez meglehetős instabilitáshoz és bonyolult helyi koalíciós egyeztetésekhez fog vezetni. A koalíciós tárgyalásokon, amelyek már elkezdődtek, a KMKSZ-nek bölcsen, elvszerűen kell eljárnia - mondta. "Minket nem a posztok érdekelnek, hanem kizárólag az, hogy a megye, a járások, a városok működőképesek legyenek, és a kárpátaljai magyarság tudja a saját érdekeit érvényesíteni" - mutatott rá.

Brenzovics László hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarság az október 25-i ukrajnai helyhatósági választáson bebizonyította, hogy létezik, hogy képes kiállni saját érdekei mellett, és képviselni akarja ereket az érdekeket a különböző önkormányzati szinteken. "Nekünk ezt a szintet kell a jövőben is tartanunk - a KMKSZ megerősítésével - ahhoz, hogy kellő módon tudjuk képviselni a kárpátaljai magyarságot" - zárta előadását a magyar szervezet elnöke.

A fórum jóváhagyta a KMKSZ és választási szövetségese, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) további együttműködésének "program-minimumát".

A konferencia zárónyilatkozatot fogadott el, amely a többi között elítéli "azokat a lépéseket, amelyek a magyar érdekképviselet megakadályozására irányultak", beleértve a választási körzetek magyarokra nézve kedvezőtlen kialakítását a magyar többségű Beregszászi járásban.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×