Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Duda: Lengyelország és az Európai Unió is reformokra szorul

Lengyelország és az egész Európai Unió is sok tekintetben reformokra szorul, mivel az európai integráció számos koncepciója elavult, különösen az utóbbi válságesemények fényében - nyilatkozta Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Szilézia közigazgatási központjában, Katowicében.

A lengyel államfő egy országos gazdasági fórumon szólalt meg. "Mélyen meg vagyok győződve annak szükségességéről, hogy Lengyelországot nagyon sok területen megjavítsuk" - mondta, majd úgy folytatta: tágabb értelemben az egész Európai Unió is erre szorul.

Duda annak a reményének adott hangot, hogy "az újonnan megjelenő fenyegetések fényében" megszűnőben van "a posztmodern Európa" azon technokrata felfogása, amelyben "lényegtelennek számítanak és feloldódnak a nemzetállamok".

Kifejtette: Lengyelországnak biztosítania kell érdekeit, ugyanakkor "igyekeznie kell, hogy az Európai Unió keretében szolidáris legyen".

Az EU-tagságról szóló jövő évi brit népszavazással kapcsolatban a lengyel elnök azt mondta: nem szeretné, hogy az Európai Unió taglétszáma csökkenjen, mindazonáltal "nehéz nem egyetérteni" David Cameron brit miniszterelnök egyes reformköveteléseivel.

Duda szerint a britek úgy látják, hogy az uniós tagállamoknak "fontos területeken szuverénnek kell lenniük, joguk van önmagukról rendelkezni". Ezzel "nehéz nem egyetérteni" az olyan időkben, amikor a nagy államok gyakran "a szolidaritás leple alatt" próbálják "fölényüket" érvényesíteni a kisebbekkel szemben - fogalmazott a lengyel államfő.

Andrzej Duda májusban nyerte meg a lengyelországi elnökválasztást, a vasárnapi parlamenti választások nyertesének, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosságnak (PiS) a jelöltjeként. A PiS - a brit konzervatívokkal együtt - az Európai Parlamentben az unió megreformálására törekvő Európai Konzervatívok és Reformisták (EKR) frakciójának tagja.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×