Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.67
bux:
144836.02
2026. november 5. csütörtök Imre

Fogyasztóvédelmi szabályokról döntött az Európai Parlament

Megszavazta kedden az Európai Parlament (EP) az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását, ezzel a jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak.

Az utazási csomagokra vonatkozó szabályok kétféle csomagra vonatkoznak. A szervezett utakra, amelyeket utazásszervező állít össze előre, és maga az utazó is testre szabhat, valamint az úgynevezett utazási szolgáltatásegyüttesekre, amelyek esetében például a repülőjáratot lefoglaló utast a weboldal átvezeti egy autóbérléssel vagy szállással foglalkozó oldalra.

A módosított szabályok értelmében mielőtt a nyaralók aláírják a szerződést, az utazásszervezőknek vagy az utazás értékesítőinek egyértelműen el kell magyarázniuk, hogy csomagról van szó. Emellett az utast tájékoztatni kell jogairól és arról, hogy ki viseli az anyagi felelősséget abban az esetben, ha valami probléma merül fel. Az EP azt is bevetette az új szabályok közé, hogy az utazásszervezőknek kötelező előre tájékoztatni az utast a tervezett indulási és érkezési időpontról és az esetlegesen felmerülő további költségek jellegéről.

Az EP által elfogadott szabályok szerint az utasoknak jogukban áll majd elállni az szerződéstől, ha a csomag ára 8 százalékkal emelkedik, vagy ha elháríthatatlan és rendkívüli esemény, például terrortámadás vagy természeti katasztrófa történik az úti cél közelében.

Az új szabályokat a tagállamoknak a következő két évben át kell ültetniük saját jogrendjükbe.

Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő közleményben üdvözölte a szavazás eredményét.

A politikus szerint az internetes értékesítés jelentősen megváltoztatta a foglalási szokásokat, így mára számos önállóan szervezett út nem tartozik a kilencvenes évekből származó uniós szabályok hatálya alá, vagy nem egyértelműen fogalmazza meg az utasok jogait.

"Ha a nyaralás ideje alatt tönkremegy az utat szervező iroda, akkor az új szabályok értelmében a nyaralókat haza kell juttatni. A nehéz helyzetbe került utasokat tájékoztatni kell az egészségügyi ellátással és a hazautazásban segítő konzuli hivatal elérhetőségével kapcsolatban" - magyarázza kommünikéjében Pelczné.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×