Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.3
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ünnepélyesen átnevezték a "Zsidóölő" nevű spanyol falut

Ünnepélyes keretek között, az izraeli nagykövet és a spanyol zsidóság hivatalos küldöttségének jelenlétében keresztelték át a Castrillo Matajudíos (Zsidóölő) nevű spanyol falut, csaknem egy évvel azután, hogy az itt élők népszavazáson döntöttek a névváltoztatásról.

Az észak-spanyolországi település már a Castrillo Mota de Judíos (Zsidódomb) nevet viseli.

A helyiek azért rendeztek referendumot tavaly, mert sokak számára nyomasztóvá vált a falu négy évszázada viselt neve. Többen panaszkodtak arra, hogy kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekik, vagy ízetlen vicceket kell elviselniük. A másik érv pedig az volt, hogy történelmi dokumentumok szerint is a falu eredeti neve Castrillo Mota de Judíos volt.

Egyesek szerint egyszerű betűhiba miatt változott meg Matajudíosra, de Lorenzo Rodriguez polgármester úgy tudja: a falu katolikus hitre áttért zsidó lakói adták ezt a nevet a településnek, mert a vallásuktól való elfordulást akarták így megerősíteni, hogy meggyőzzék a spanyol koronát hűségükről. A katolikus királyok ugyanis 1492-ben kiűzték az Ibériai-félszigeten élő zsidókat, és aki maradni akart, annak át kellett térnie a katolikus hitre. Később az inkvizíció is üldözte a zsidókat, sokukat máglyán égettek meg.

Az új névvel a település több turistát szeretne vonzani, tervezik egy szefárd zsidó központ létrehozását, és azt remélik, hogy a Santiago de Compostelába tartó zarándokok, az El Camino vándorai is útba ejtik majd a falut.

Az ötven lakosú falucskában nem élnek zsidók, de többeknek zsidó gyökereik vannak, és a település címerében szerepel a Dávid-csillag.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×