Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Roma holokauszt-kiállítás nyílik a New York-i magyar ENSZ-képviseleten

Utolsó sikoly címmel nyílik kiállítás pénteken a roma holokausztról a New York-i magyar állandó ENSZ-képviseleten, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnökségének jegyében.

A tárlat megnyitóján Mikola István külkereskedelmi és külügyi államtitkár, Cristina Gallach, az ENSZ főtitkárának helyettese és Teleki László szocialista képviselő, volt romaügyi államtitkár mond majd beszédet.

Bogyay Katalin magyar ENSZ-nagykövet az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy világszervezet fórumain naponta felvetődik a veszélyben lévő etnikai, vallási kisebbségeknek a tisztogatásoktól, a gyilkosságoktól, a terrorizmustól való megvédésének kérdése. A misszióvezető elmondta, hogy január 22-én, amikor a magyar IHRA-elnökség programját ismertette a Közgyűlésnek az antiszemitizmus elleni harcnak szentelt napján, Magyarország nevében ígéretet tett arra, hogy vállalások között napirendre kerül a roma nép kevéssé ismert holokausztjáról, a pharrajimosról való megemlékezés.

"Észrevettem, volt olyan igény a beszélgetések során a különböző képviseletek vezetői részéről, hogy erről szeretnének többet megtudni" - mondta. "A kiállítás révén sikerül megszólítanunk az ENSZ-hez akkreditált diplomatákat, nagyköveteket és az ENSZ-titkárság képviselőit" - tette hozzá.

Kitért rá, hogy a kiállítást a magyar ENSZ-képviselet felkérésére, Teleki László képviselő és Kardos Ferenc történész közreműködésével, a külgazdasági és külügyminisztérium támogatásával és Szijjártó Péter miniszter védnökségével hozták tető alá.

Kardos Ferenc, aki a megnyitón tárlatvezetést végez majd, az MTI-nek elmondta, hogy a kiállítás kitér a roma holokauszt történelmére és kronológiájára is, de gazdag képanyaga inkább az érzelmekre hat.

"A kiállítás azt mutatja be, hogy a holokauszt során névvel és névtelenül nagyon sok roma ember pusztult el. Arra is hangsúlyt fektettünk, hogy a látogatók érezzék: ez egy sajátos genocídium, mert semmiféle bírósági eljárás vagy ítélet nem előzte meg az elhurcolásokat, csak a hatalom által vélt etnikai hovatartozás számított" - nyilatkozott.

Szavai szerint a 15 tablóból álló kiállítás két egységéből az első rész egységesen szemléli az európai holokausztot, amely minden olyan országban megtörtént, amely német érdekeltségi körbe tartozott. A történész ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a roma holokauszt áldozatait magyar területen fogták össze, szelektálták, rakták marhavagonokba, de a legtöbbjük nem magyar területen halt meg.

A kiállításon bemutatásra kerülnek új források is a dachaui koncentrációs táborba hurcolt romákról. Kardos Ferenc példaként említette meg a zalaegerszegi Kolompár családot, amelyből csak két fivér élte túl a holokausztot. Mint mondta, a magyarországi roma holokauszt áldozatainak pontos száma nem ismert, a kutatók közössége a 30-50 ezer fős becslést tartja reálisnak.

Bogyay Katalin elmondta, hogy a magyar IHRA-elnökség égisze alatt, a kiállítást követően hamarosan bemutatnak egy Evi Blaikie írónő kutatásai alapján készült filmet. Blaikie-t a holokauszt idején rejtegették Magyarországon, ezért New Yorkban létrehozta a Bújtatott gyermekek (Hidden Children) közösséget. Emellett, Kőry Ágnes Londonban élő zenetörténész bevonásával, a koncentrációs táborokban elpusztult zsidó zeneszerzők műveiből álló koncertet és előadást tartanak majd New Yorkban.

A pénteki kiállítás-megnyitón Horváth Béla hegedűn és Kopár Antal gitáron roma zeneszámokat ad majd elő.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×