Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Szaúd-Arábiában százhetvenöt embert végeztek ki egy év alatt

Legalább százhetvenöt emberen hajtották végre az elmúlt 12 hónapban a halálos ítéletet Szaúd-Arábiában, átlagosan kétnaponta történt egy kivégzés - közölte kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International (AI).

A Gyilkolás a jog nevében: halálbüntetés Szaúd-Arábiában című dokumentum szerint 1985 és 2015 januárja között legalább 2208 embert végeztek ki az Egyesült Államok arabvilágbeli szövetségesének tartott királyságban.

Az AP hírügynökség által - hivatalos bejelentések alapján - készített összesítés szerint az idei év eleje óta 109 embert végeztek ki az országban, míg tavaly egész évben 83-at.

A szaúdi királyságban az iszlám jog szigorú értelmezése alapján ítélik halálra a súlyos bűncselekmények végrehajtóit. Halálbüntetés jár a többi között gyilkosságért, nemi erőszakért és drogcsempészetért. Bár nem túl gyakori, de házasságtörésért, hitehagyásért és boszorkányságért is járhat halálos büntetés, és azokon is végrehajtják, akik nem érték el a 18 éves felnőtt korhatárt.

Szaíd Bumeduha, az AI közel-keleti és észak-afrikai programigazgatója szerint Szaúd-Arábiában a tévesen működő igazságszolgáltatási rendszer is okolható a tömeges kivégzésekért.

A szervezet jelentésében több visszás esetről is beszámol. Például arról, hogy tavaly augusztusban a dél-szaúdi Nadzsrán városában egy család több férfitagját végezték ki amiatt, hogy nagy mennyiségű hasist szereztek be. Az AI szerint az elítéltek azt mondták, hogy a kihallgatások idején kínozták őket, és jórészt a verések és alvásmegvonások után tett vallomások alapján ítélték őket halálra.

A halálos ítéleteket általában lefejezéssel hajtják végre, egyes esetekben pedig golyóval. Ritkán, de előfordul az is, hogy a kivégzettek holttestét közszemlére teszik, hogy eltántorítsák az embereket a bűnelkövetéstől.

Az AI szerint az elmúlt 30 évben kivégzettek majdnem fele külföldi volt, és sokan közülük nem tudtak úgy arabul, hogy értsék a bírósági eljárás menetét és az ellenük felhozott vádakat. A kivégzettek majdnem harmadát drogterjesztéssel összefüggő bűncselekmények miatt ítélték halálra.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×