Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A román kormány megfigyeli a vendégmunkások gyermekeit

A román kormány szigorúbb megfigyelés alá helyezi a külföldön tartózkodó román vendégmunkások otthon maradt gyermekeit - derült ki a bukaresti kormány egyik közleményéből szerdán.

A kabinet határozatot fogadott el, amely kiegészíti az eddig hatályos rendelkezéseket. A döntés azt követően született, hogy Romániában egyre nagyobb gondot okoz az otthon hagyott gyerekek felügyelete. Közülük sokakat nagyszülők vagy rokonok nevelnek, miután mindkét szülő külföldön vállalt munkát. A román hatóságoknak egy tavalyi statisztikája szerint 83 ezer olyan gyerekről van tudomásuk, akiknek legalább egyik szülője külföldön él.

A szigorítás arra vonatkozik, hogy a gyermekek felügyelésében illetékes állami hatóságnak miként kell eljárnia az ilyen kiskorúak figyelemmel kísérésében. A kiegészítő intézkedések országosan egységes nyilvántartási és megfigyelési eljárásokat írnak elő a hatóság számára.

A gyermekek azonosítása érdekében bevonják az iskolákat, amelyeknek minden tanév végén jelenteniük kell, hány gyereknek él külföldön egyik vagy mindkét szülője, illetve van-e olyan gyerek, aki egyéves külföldi tartózkodás után tért vissza az országba.

Ezt követően az illetékes hatóságnak ellenőriznie kell, hogy az egyedül maradt gyerek megfelelő felügyelet alatt van-e. A nyilvántartásba vételt követő első fél évben a hatóság képviselője kéthavonta látogatja meg a neveléssel megbízott személyt, hogy emlékeztesse a rá bízott gyermekkel szembeni kötelezettségeire, és tanácsokkal lássa el őt. Az első hat hónap után fél éves gyakorisággal kötelező az ilyen látogatás.

Az állami hatóság képviselőjének követnie kell a gyermek tanulmányi eredményeit, és amennyiben teljesítményének csökkenését észleli, értesítenie kell az osztályfőnökét vagy a tanítóját. A hatósági képviselő pszichológustól is tanácsot kérhet, amennyiben felmerül a gyanú, hogy a gyerek érzelmileg sérült.

A hatóságoknak azt is mérlegelniük kell, hogy fennáll-e a vizsgált családok szétválásának veszélye.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×