Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Magyar iratokat is hamisított a moldovai-román bűnszövetkezet

Magyar iratokat is hamisított a Moldovai Köztársaságban az moldovai-román bűnszövetkezet, amely több országban is tevékenykedett, és amely tagjait a napokban helyezték előzetes letartóztatásba Romániában - írta szerdán az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap.

A komoly lapok között piacvezető jobboldali újság nyomozati forrásokra hivatkozva közölt részleteket a nemzetközi bűnbanda tevékenységéről és leleplezéséről.

Az alvilági szervezet moldovai tagjai iratok hamisításával, a romániaiak pedig a lejárt útlevelek, biztonsági fóliák beszerzésével és potenciális vevők beszervezésével foglalkoztak. Egy, személyi igazolványból, jogosítványból és útlevélből álló román iratcsomagért háromezer eurót kértek.

A hamisítók román okmányokra szakosodtak, de az Evenimentul Zileiben közölt lehallgatási jegyzőkönyvből kiderül, hogy a banda lebuktatásában kulcsszerepet játszó fedett nyomozóknak egy csomag magyar iratot is sikerült vásárolniuk négyezer euróért.

Az álvásárláskor a Gy. Zsolt-Róbert nevű gyanúsított azzal dicsekedett a magát "Mihai Stanescunak" kiadó nyomozónak, hogy az Egyesült Államokban egy körözés alatt álló személyt is átvitt a határellenőrzésen, mert az általuk gyártott iratokkal a "lámpás" (ultraibolya, illetve infravörös) vizsgálaton is át lehet menni.

A nyomozók kiderítették, hogy a speciális tintát a Máramaros megyei lakosság-nyilvántartó hivatal egy alkalmazottja szerezte be számukra, különböző biztonsági elemeket Kínából kaptak, a hamis iratokat pedig buszsofőrök csempészték át a román-moldovai határon. A Romániában letartóztatott 15 gyanúsított három feltételezett bűntársát Moldovában csukták le. A román lap egy beismerő vallomás rögzítő jegyzőkönyvből is idéz, amelyből kiderül, hogy amikor "igényesebb munkára" volt szükség, a moldovaiak kijevi és moszkvai hamisítókhoz fordultak segítségért.

Az Evenimentul Zilei úgy tudja, hogy a múlt hónapban terrorizmus gyanújával Olaszországban elfogott öt szíriai állampolgár a most leleplezett román-moldovai bűnbandától szerzett be román és cseh hamis iratokat. A letartóztatási javaslat indoklásában az ügyészek rámutattak: a bűnbandát belügyi alkalmazottak is segítették, ami alááshatja az ország nemzetközi hitelét és hátráltathatja Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×