Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Az iraki hadsereg és a síita milíciák offenzívát indítottak a dzsihadisták ellen

Az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák elindították vasárnap régóta várt offenzívájukat az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet ellen a Bagdadtól északra lévő Szaláheddín tartományban - jelentette be Haider al-Abádi iraki miniszterelnök.

Az IÁ-nak a főleg szunniták lakta tartományban számos erődítménye van, köztük Tikrít, Szaddám Huszein kivégzett iraki diktátor szülővárosa és több más város a Tigris folyó mentén, Szamarrától északra, amely viszont már a kormányerők kezén van. A miniszterelnök vasárnap ellátogatott Szamarrába, s találkozott a katonai vezetőkkel. Az állami tévé által közvetített beszédében kijelentette, hogy ki fogják szorítani az iszlamistákat a tartományból, és utoljára felajánlotta az IÁ támogatóinak, hogy adják fel magukat. A katonákat és a síita milicistákat pedig arra kérte, hogy az offenzíva során igyekezzenek megkímélni a civilek életét.

Az offenzíva keretében a kormányerők mintegy harmincezer embert mozgósítottak. A műveletben a hadsereg, a rendőrség és a terrorellenes erők mellett önkéntesek, síita milíciák és az IÁ-val szemben álló helyi szunnita törzsi harcosok is részt vesznek - tudatta az iraki haderő egyik ezredese az AFP francia hírszolgálattal.

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő elmondta, hogy a biztonsági erők három irányban nyomulnak előre a tartományban, Tikrít, az attól délre fekvő Daur és az északabbra lévő el-Alám felé. A kormányhadsereg a főutak mellett a mellékutakon is jelen van, így akarják megakadályozni, hogy a radikális iszlamisták elmeneküljenek a térségből.

Az al-Irakíja állami televízió arról számolt be hétfőn, hogy a művelet során a tüzérség és a légierő vadászgépei is támogatást nyújtanak a szárazföldi alakulatoknak. A tájékoztatás szerint bizonyos körzeteket már sikerült megtisztítani a szélsőséges milíciától Tikrít környékén.

Az iráni Fars hírügynökség jelentése szerint Kászem Szoleimáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz Brigádok nevű elitalakulatának parancsnoka is az ostrom helyszínén van, és tanácsadóként segíti a támadást. Szoleimánit megfigyelők az iráni külpolitika kulcsszereplőjének tartják, aki nagy szerepet játszott a szíriai polgárháborúban a kormánycsapatok támogatása által, és aktívan támogatja az Iránhoz hasonlóan síita vezetésű Irakot a szunnita IÁ elleni harcban.

Az Egyesült Államok viszont azt közölte, hogy az amerikai légierő - amely az utóbbi hónapokban a nemzetközi terrorellenes koalíció más tagjaival együtt folyamatosan támadja az IÁ állásait - nem nyújt támogatást az ostromhoz, mivel az iraki kormány ezt nem kérte. Steve Warren, a Pentagon szóvivője az iráni részvétellel kapcsolatos híreket nem kommentálta.

A dzsihadistákat már többször megpróbálták kiszorítani Tikrítből, de mindeddig sikertelenül. Az Iszlám Állam az elmúlt hónapokban Szamarrát vette többször ostrom alá. Az iraki hadseregnek a várost heves harcok árán tavaly júniusban sikerült visszafoglalnia a szélsőségesektől.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×