Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
323.07
bux:
145025.97
2026. október 16. péntek Gál

Nisman ügyész halálának vizsgálatát egy neves bíróra bízták

A nagy tekintélynek örvendő Daniel Rafecas bírót bízzák meg Argentínában annak az ügynek a vizsgálatával, amelyben Alberto Nisman ügyész halála kapcsán Cristina Fernández Kirchner elnököt gyanúsítják az igazságszolgáltatás elhallgattatásával.

A holokauszttal kapcsolatos perek szakértőjének tekintett Rafecas és két másik bíró egymás után megtagadták az ellentmondásos ügy vizsgálatát, illetékesség hiányára hivatkozva.

Szerdán azonban közbeavatkozott Martin Irurzun, a szövetségi bűnügyi fellebbviteli bíróság elnöke, felszólítva Daniel Rafecast, hogy vegye magához az ügyet.

Nismant - aki tíz éven át dolgozott a Buenos Aires-i zsidó kulturális központ (AMIA) elleni 1994-es pokolgépes merénylet vizsgálatán, január 18-án holtan találták lakásában.

Az ügyész öt nappal korábban nyilvánosan azzal vádolta meg az államfőt és Héctor Timerman külügyminisztert, hogy jól jövedelmező iráni kereskedelmi szerződésekért cserébe akadályozták a 85 ember halálát okozó robbantás feltételezett iráni felelősei utáni nyomozást.

Nismant január 19-én hallgatta volna meg az argentin kongresszus.

Buenos Airesben szerdán kétezer ember tüntetett a fejében golyóval megtalált ügyész halálának tisztázását követelve.

Az "Elég a büntetlenségből" felirattal demonstráló menet élén a Nobel Béke-díjas Adolfo Pérez Esquivel képzőművész, emberi jogi aktivista vonult.

"Nem tudjuk, Nismant megölték, vagy öngyilkos lett" - nyilatkozta Pérez Esquivel, azt az Argentína szerte elterjedt nézetet visszhangozva, amely szerint az ügyészt Kirchner elnök ölethette meg, mielőtt vád alá helyezte volna őt az AMIA-ügy nyomozásának akadályozásáért.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×