Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Elkülönítik a Nyugat-Afrikából visszatérő amerikai katonákat

Az amerikai szárazföldi haderő Olaszországban megkezdte az ebola sújtotta országokból visszatérő katonáinak elkülönítését - közölte a Pentagon.

A megszigorított biztonsági előírások értelmében a Nyugat-Afrikából visszatérő katonákat akkor is karanténba zárják a viceznai bázison, ha nem jelentkeztek náluk a betegség tünetei és ha nem voltak részesei olyan incidensnek, amelynek nyomán feltételezhető lenne, hogy megfertőződhettek volna. Az észak-olaszországi bázison eddig 11 katonát különítettek el, köztük Darryl Williams tábornokot, aki az amerikai katonai segítségnyújtás első szakaszában látta el az irányítás feladatát a régióban.

Steve Warren ezredes, az amerikai védelmi tárca szóvivője szerint a katonák 21 napig tartó, fokozott elővigyázatossági megfigyelését helytelen lenne karanténnak nevezni. Mint mondta, az egységek rotációja miatt az elkövetkező napokban további többtucatnyi katona kerül majd elkülönítőbe.

A Pentagon sajtóértesülések szerint fontolóra vette, hogy az óvintézkedést a többi haderőnemnél is bevezettesse, ugyanakkor Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője azt hangsúlyozta, hogy az intézkedést nem terjesztették ki a fegyveres erők egészére. Az amerikai haderő tagjai elkülönítő egységeket építenek, mobil laboratóriumokat üzemeltetnek és egészségügyi munkásokat képeznek ki Nyugat-Afrikában. A tervezett csaknem négyezer fős kontingensből jelenleg hatszázan Libériában, további százan pedig Szenegálban állomásoznak.

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet Conakryban, Guinea fővárosában kijelentette, hogy az Egyesült Államok a járvány sújtotta országok mellett áll az ebola ellen folytatott hosszú küzdelmükben.

Az ENSZ főtitkárának szóvivője hétfőn élesen bírálta azokat a korlátozásokat, amelyeket négy amerikai szövetségi állam - New York, New Jersey, Illinois és Maryland - vezetett be a hazatérő egészségügyi alkalmazottakkal szemben. Ban Ki Mun főtitkár szavait tolmácsolva Stéphane Dujarric hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozókat nem lenne szabad tudományosan meg nem alapozott korlátozásoknak alávetni. Dujarric szerint az idei járvány során 450 egészségügyi alkalmazott kapta el a fertőzést, közülük 244-en bele is haltak a betegségbe.

New Jersey államban a hét végén politikai vihart kavart, hogy egy Sierra Leonéből hazatért amerikai ápolónő, Kaci Hickox embertelennek, az állampolgári jogai megsértésének nevezte, hogy a newarki reptérre történt megérkezését követően elkülönítették. A nővért, akit pénteken tünetmentesen helyeztek karanténba, és akinek ebolatesztje negatívnak bizonyult, hétfőn Chris Christie kormányzó utasítására hazaengedték Maine államba.

Az amerikai kormány felszólította Christie-t és Andrew Cuomo New York-i kormányzót, hogy vonja vissza az ebolásokkal érintkezésbe lépett egészségügyi dolgozók 21 napos kötelező elkülönítésére vonatkozó utasítását. Ennek létjogosultságát ugyanis Washington szerint tudományosan nem támasztották alá.

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) igazgatója, Thomas Frieden hétfőn önkéntes házi elkülönítésbe vonulásra szólította fel azokat, akiknél magas az ebolafertőzöttség valószínűsége, ugyanakkor kijelentette, hogy a járvány sújtotta országokból visszatérő egészségügyi dolgozók többségének esetében elegendő az elzárás nélküli napi megfigyelés is.

A CDC kockázati kategóriákat állított fel, azt közölve, hogy a Nyugat-Afrikából visszatérő egészségügyi dolgozók "némi" rizikót jelentenek a fertőzés szempontjából, azok pedig, akik az Egyesült Államokban lévő kórházakban kezelnek ebolás betegeket, az "alacsony, de nem nulla" kockázati kategóriába tartoznak.

A legmagasabb kockázati kategóriába kerültek többek között azok, akik ebolás beteg ápolása közben tűszúrást kaptak, vagy védőöltözet nélkül kezeltek ilyen pácienst.

New Yorkban hétfőn elvégezték egy nemrégiben Nyugat-Afrikában, Guineában járt ötéves kisfiútól vett minták laboratóriumi vizsgálatát, és kiderült, hogy a gyermek nem ebolás.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×