Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.71
bux:
150104.01
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Határozottan kiállt az amerikai elnök Ukrajna egysége és a balti államok védelme mellett

Barack Obama egy nappal a NATO-csúcs kezdete előtt azt mondta, hogy ami ma Ukrajnában történik aláássa azt a nemzetközi rendet, mely szerint a nemzetek és az emberek jogait nem lehet nyers erővel elvenni. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy miként soha nem fogadnák el a balti államok törvénytelen annektálást, ugyanígy nem fogadják el a Krím-félsziget vagy Ukrajna bármely más részének illegális elcsatolását. Barack Obama határozottan kijelentette, hogy NATO tagországként az alapszerződés ötödik cikkelye megingathatatlan és állandó védelmet biztosít a balti államoknak, akik soha nem maradnak egyedül.

Az amerikai elnök beszédében az egységes, szabad és békében élő Európa víziójáról beszélt.

"Amikor ma itt összegyűlünk, tisztában vagyunk vele, hogy ezt a víziót veszély fenyegeti az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt. Ez egy pimasz támadás Ukrajna, egy független és szuverén európai nemzet területi egysége ellen"

Barack Obama szerint mindez kihívást jelent a közös alapelvek ellen. Ezek között megemlítette a határok sérthetetlenségét, valamint a nemzetek azon jogát, hogy ők döntsenek a saját jövőjükről. Az amerikai elnök szerint ami ma Ukrajnában történik aláássa azt a nemzetközi rendet, mely szerint a nemzetek és az emberek jogait nem lehet nyers erővel elvenni.

"Ez forog ma kockán Ukrajnában és ezért állunk ma ki az ukrán nép mellett"

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy miként soha nem fogadnák el a balti államok törvénytelen annektálást, ugyanígy nem fogadják el a Krím-félsziget vagy Ukrajna bármely más részének illegális elcsatolását. Barack Obama határozottan kijelentette, hogy NATO tagországként az alapszerződés ötödik cikkelye megingathatatlan és állandó védelmet biztosít a balti államoknak, akik soha nem maradnak egyedül.

"Tehát ha eljönne az a pillanat, amikor fel kell tenni a kérdést: ki siet a segítségünkre, akkor tudják a választ: az Észak-Atlanti Szövetség, benne az Amerikai Egyesült Államok hadseregével."

Az amerikai elnök ezzel párhuzamosan sürgette a NATO-t, hogy segítsen megerősíteni Ukrajna haderejét és hagyja nyitva az ajtót új tagok előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×