Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Putyin emberi jogi tanácsadója: Oroszország lerohanta Ukrajnát

Oroszország katonák tömegeit, harcjárműveket és nehézfegyverzetet küldött Ukrajnába, és ezzel gyakorlatilag lerohanta a szomszédos országot. Egyetlen összecsapásban száznál is több katona esett el - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik emberi jogi tanácsadója csütörtökön.

"Amikor emberek tömegei parancsnoki utasításra, harckocsikon, páncélozott harcjárműveken, nehézfegyverzetet használva egy másik ország területén tartózkodnak, átlépik a határt, azt én inváziónak tartom" - mondta Ella Poljakova a Reuters brit hírügynökségnek.

Poljakova a Vlagyimir Putyint emberi jogi ügyekben segítő tanácsadói testület tagja. Az által vezetett civilszervezet, a Szentpétervári Katona Anyák nevű csoport korábban egyébként Oroszország krími magatartását is bírálta, miután Moszkva márciusban annektálta Ukrajnától a félszigetet.

Az ukrán vezetés, a NATO és számos nyugati ország többször vádolta azzal Moszkvát, hogy nemcsak anyagi és technikai segítséget nyújt a kelet-ukrajnai oroszbarát felkelőknek, de a két ország határának közelében folyó hadműveletekben az orosz hadsereg is részt vesz.

Oroszország egyébként elismerte, hogy jártak katonái ukrán területen a napokban, de azt állította, csak egy elvtévedt őrjáratról volt szó.

Poljakova és a tanácsadói testület egy másik tagja, Szergej Krivenko külön-külön szerzett, de egybehangzó értesülései szerint augusztus közepén több mint száz orosz katona esett el egy ukrajnai összecsapásban. Az ütközet augusztus 13-án, Sznyizsnye település kötelében, Donyeck megyében zajlott le. Az orosz katonák egy teherautó oszloppal lőszert szállítottak, amikor Grad sorozatvetőkkel megtámadták őket, és a konvoj felrobbant. Több mint százan meghaltak, és mintegy 300 ember megsebesült - mondta a brit hírügynökségnek Krivenko szemtanúkra és az elesettek családtagjaira hivatkozva. Poljakova közölte, hogy ő is erről értesült.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×