Lejla Cengic, az eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó boszniai intézet szóvivője arról tájékoztatott, hogy a maradványokat június 3. és július 3. között tárták fel.
A holttesteket annak idején több kisebb tömegsírba temették a Bosna folyó mentén fekvő Maglaj és Doboj települések között.
Az áradások a térségben mintegy három méter mélyen mosták ki a földet, így váltak láthatóvá a tömegsírok.
"Az áldozatok többségének kezét a hátuk mögött összekötözték, közülük sokakat tarkón lőttek" - mondta Cengic.
Hivatalos források szerint talán azoknak a muzulmánoknak a holttesteit találhatták meg, akiket a boszniai szerb erők Jablanicában gyilkoltak meg 1992 júniusában. Az áldozatok kilétének felderítésére DNS-teszteket fognak végezni.
A boszniai háborúban több mint 100 ezer ember vesztette életét, közülük mintegy 9 ezret máig eltűntként tartanak nyilván.
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások




