Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Október 19-én avatják boldoggá VI. Pál pápát

Október 19-én avatják boldoggá VI. Pál pápát, aki 1963 és 1978 között irányította a katolikus egyházat - jelentette be szombati közleményében a Szentszék.

A közlemény szerint Ferenc pápa pénteken megadta a szükséges felhatalmazást a boldoggá avatáshoz, amely a szentté avatást megelőző utolsó lépcsőfok.

Az ehhez szükséges csodát, egy magzat orvosi szempontból megmagyarázhatatlan gyógyulását, amelyet VI. Pál közbenjárásának tulajdonítanak, már elismerte a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja.

Az 1897-ben született Giovanni Battista Montinit, aki XII. Piusz pápa jobbkeze volt, XXIII. János pápa halála után, 1963-ban választották pápának VI. Pál néven. Õ fejezte be az elődje által elindított II. vatikáni zsinatot, amely megnyitotta a katolikus egyházat más vallások és a társadalom felé.

VI. Pált bírálták is, főként az 1968-as Humanae Vitae enciklikája miatt, amely megtiltotta a mesterséges fogamzásgátlást a katolikusok számára.

Ferenc pápa április 27-én avatott szentté Rómában két korábbi egyházfőt, XXIII. Jánost és II. János Pált.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×