Infostart.hu
eur:
361.77
usd:
315.78
bux:
153558.85
2026. szeptember 22. kedd Móric

Romok és otthontalanok l'Aquilában

A több milliárd eurós nemzetközi segítség ellenére még nem sikerült újjáépíteni a 2009. április 6-i hajnali földrengésben romokba dőlt l'Aquila városát, ahol már pénteken megkezdődött az áldozatokra való visszaemlékezés.

Az abruzzói városban összedőlt diákszálló romjai alatt meghalt nyolc egyetemista családjai és egykori diáktársaik járták be elsőként pénteken körmenetben l'Aquila romjait. Õk indították el az emlékezést, amely vasárnap hajnali 3 óra 32 perckor - a Richter-skála szerinti 5.8-as erősségű földrengés pillanataiban - zárul majd le.

Szombat estétől L'Aquilában és a földrengés sújtotta 42 településen felolvassák az összesen 309 áldozat nevét, ahogyan ezt 2009 óta minden évben megteszik. 1600 volt a sebesültek száma, és mintegy 80 ezer ember maradt fedél nélkül.

Az akkori olasz kormányfő Silvio Berlusconi azonnali nemzetközi segélygyűjtést indított, amelyben a 2009 nyarán l'Aquilában rendezett G8-as csúcs államai is részt vettek az Egyesült Államokkal és Németországgal az élen.

Mintegy 3500 építkezést indítottak, 185 földrengésbiztos lakóházat emeltek l'Aquila körül, amelyekben az otthonukat elveszítők közül 19 ezernek tudtak szállást adni. Az újjáépítés eddig 8,5 milliárd euróba került, de öt év elteltével l'Aquila történelmi városközpontja még mindig romokban áll, és az itt élők már lemondtak arról, hogy valaha is hazatérhetnek egykori otthonaikba.

A földrengést követő szabálytalan pénzfelhasználás, sikkasztás, korrupció miatt öt év alatt 189 ügyészi vizsgálat indult. Csak az újonnan emelt lakóparkokban 11 millió euró a kifizetetlen közüzemi számla, amelyet sem az ide költöztetteknek, sem l'Aquila önkormányzatának nincsen pénze kifizetni.

Nem jogerősen 2012-ben hat évre ítélték az olasz országos katasztrófavédelmi tanács egykori hat tagját, közöttük Enzo Boschit az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet volt vezetőjét. A vád szerint a folyamatos előrezgések ellenére a tudósok nem figyelmeztették a lakosságot a pusztító erejű földrengésre. A tudósok azzal védekeztek, hogy a földrengések időpontja és ereje kiszámíthatatlan, és csak pánikot keltettek volna.

Az olasz geológusok szövetségének pénteken l'Aquilában tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy 1861 óta 34 pusztító erejű olaszországi földrengés követte egymást. Itáliának földrengésbiztos épületekkel és a lakosság tudatos felkészítésével kell megelőznie a hasonló katasztrófákat - hangoztatták a szakértők.

L'Aquila rendőrkapitánya elmondta, hogy a szellemvárossá vált l'Aquila volt lakosai között többszörösére nőtt az alkohol- és drogfogyasztók száma az itt élőket uraló reménytelenség miatt.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért a döntéshozók részéről a 22. alkalommal megrendezett Portfolio Property Investment Forumon. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörnyezet, az AI és a globális hangulat is szóba kerül a piac nagy sakkjátszmájában. Visszakerült Magyarország a nemzetközi befektetési térképre - az, hogy mit jelent mindez a piac számára, arra ma a stratégiaalkotás és tervezés mellett reményeink szerint válaszokat is találunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×