Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Eltűnt utasszállító - Az ausztrál kormányfő szerint feltehetően az eltűnt géphez tartozó tárgyakat észleltek

Feltehetően az eltűnt malajziai repülőgéphez tartozó tárgyakat észleltek az Indiai-óceán déli részén - közölte vasárnap Tony Abbott ausztrál kormányfő, aki gyorsan hozzátette, túl korai lenne megerősíteni, hogy ezek a tárgyak a két hete eltűnt MH-370-es járaté.

Hangoztatta, előző nap egy ausztrál repülőgép számos tárgyat észlelt, amelyek kisebb területre összpontosultak.

"Nyilvánvalóan mielőtt részletekbe bocsátkoznának arról, hogy milyen tárgyakról lehet szó, ki kell emelni (a tengerből) őket. Egyelőre azonban túl korai lenne végleges következtetést levonni" - mondta.

Szólt arról is, hogy az eltűnt Boeing 777-es gép kutatásába négy újabb - két kínai és két japán - repülőgép kapcsolódott.

Azzal kapcsolatban, hogy szombaton Kína újabb műholdfelvételeket hozott nyilvánosságra, Tony Abbott azt mondta, azokon legalább egy nagy tárgy látható. Szerinte egyre nagyobb a remény arra, hogy a hatóságok megoldhatják az eltűnt repülőgép rejtélyét.

Kína szombaton azt közölte, hogy a "déli kutatási övezetben" (az Indonéziától az Indiai-óceán déli részéig terjedő térségben, az ausztráliai Perth-től 2500 kilométerre) a műholdfelvételeken nagyon nagy, 22-szer 30 méteres tárgy látható.

Malajziai közlés szerint francia műholdképek is vannak olyan tárgyakról, amelyek az eltűnt géphez tartozhatnak. A maláj közlekedési minisztérium vasárnapi közleménye szerint Kuala Lumpur a képeket "francia hatóságoktól kapta, és azokon a (gép) darabjai lehetnek a déli folyosó közelében". Ez utóbbi terület közel van ahhoz, ahol ausztrál és kínai műholdfelvételek is készültek hasonló tárgyakról, amelyekről elképzelhető, hogy a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt gépének darabjai voltak.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×