Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Meghalt Sanghaj "földalatti" püspöke

Kilencvenhét éves korában elhunyt Joseph Fan Csung-liang, Sanghaj katolikus püspöke, akit az állampárt soha nem ismert el - közölték hétfőn hívei.

Fan az amerikai Cardinal Kung Foundation nevű alapítvány közlése szerint vasárnap este, rövid betegség után halt meg otthonában. A sanghaji hatóságok állítólag megtagadták, hogy a püspöktől a város székesegyházában vegyenek végső búcsút, ehelyett egy kisebb ravatalozóban volt a temetése.

Joseph Fan Csung-liangot 2000-ben nevezte ki sanghaji püspökké II. János Pál pápa, de a Peking által hivatalosan elismert katolikus egyházat felügyelő állami hivatal, a Kínai Katolikus Hazafias Szövetség nem ismerte el a kinevezést. Fant ezt követően házi őrizetbe vették, és helyette Csin Lü-hsziant tették meg a sanghaji egyházkerület vezetőjévé.

A püspöki kinevezések a legkényesebb témának számítanak a Vatikán és Peking között. Peking alapvetően nem enged beleszólást a lakosság körülbelül egy százalékát kitevő, több mint tízmillió főt számláló katolikus közösségének irányításába, püspökeinek kinevezésébe. Az országban az 1950-es évektől szentelnek fel katolikus püspököket pápai jóváhagyás nélkül. Ezek következményeként a Szentszék az érintetteket többnyire kiközösíti, noha volt már példa arra is, hogy a pápa jóváhagyott kinevezéseket.

Másfél évvel ezelőtt az okozott nézeteltérést, hogy a sanghaji segédpüspökké kinevezett Ma Ta-csin közölte, hogy kilép a Kínai Katolikus Hazafias Szövetségből. Ezért a kínai hatóságok arra utasították, hogy vonuljon szemináriumba. "Továbbképzése" azóta is tart.

Az 1918-ban született Joseph Fan Csung-liangot 1932-ben keresztelték meg, és 1951-ben - két évvel a kommunisták hatalomra kerülése után - szentelték fel jezsuita pappá. 1955-ben 20 éves börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélték "ellenforradalmi bűncselekményekért". Sanghajba 1985-ben térhetett vissza, de hívei szerint az elmúlt két évtized nagy részét házi őrizetben töltötte.

A Cardinal Kung Foundation arra szólította fel a kínai hatóságokat, hogy helyezzék vissza posztjára Ma Ta-csin segédpüspököt, mivel tavaly Csin Lü-hszian is elhunyt, így vezető nélkül maradt a sanghaji egyházkerület.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×