Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Putyin elrendelte a rendkívüli hadgyakorlatok befejezését

Vlagyimir Putyin elnök utasítást adott kedden, hogy az orosz katonai egységek térjenek vissza eredeti állomáshelyükre a múlt héten elrendelt hadgyakorlatokról - közölte kedden az orosz elnök szóvivője.

Dmitrij Peszkov szóvivő elmondta, hogy miután az elnöknek, aki egyben hadsereg főparancsnoka is, jelentést tettek a hadgyakorlatok sikeres végrehajtásáról, a politikus elrendelte a csapatok visszatérését.

A rendkívüli harckészültségi ellenőrzés címén múlt szerdán indított hadmozdulatokban az ország Ukrajnával is határos Nyugati, valamint Közép-oroszországi Katonai Körzetéhez tartozó csapatok, illetve más katonai egységek vettek részt.

A csapatmozgásokat és a hadgyakorlatokat Moszkva előre bejelentette a NATO-nak, és azokról tájékoztatták az Oroszországban akkreditált külföldi katonai attasékat is. A kijelölt körzetekben az előzetes tervek szerint is március 3-ig bezárólag kellett végrehajtani a műveleteket.

Szergej Sojgu védelmi miniszter bejelentése szerint a harckészültségi ellenőrzés során azt vizsgálták, hogy a hadsereg kijelölt egységei megfelelnek-e a terror-, közegészségügyi-, illetve járványveszély, valamint műszaki jellegű katasztrófa okozta válsághelyzetek esetére előírt elvárásoknak.

Az ellenőrzést az említett két katonai körzet egységei mellett a légideszantnál, a légierő távolsági és szállító egységeinél és az űrvédelmi erőknél hajtották végre. A nagyszabású műveletekben mintegy 150 ezer katona és a hadsereg alkalmazásában lévő személyek, csaknem 90 repülőgép, több mint 120 helikopter, közel 880 páncélos, több mint 1200 más harci jármű, valamint csaknem 80 hadihajó és más vízi jármű vett részt.

A hadmozdulatokra az ukrajnai hatalomváltás okozta belpolitikai feszültségek közepette és a dél-ukrajnai Krím félsziget orosz megszállásával egy időben került sor. Az orosz fegyveres erők az utóbbi napokban nagy erőket felvonultatva, egyetlen lövés nélkül átvették az ellenőrzést az orosz többségű és az orosz Fekete-tengeri Flotta egyetlen támaszpontjának helyet adó félszigeten.

Közben - a nyugati hatalmak és az új ukrán vezetés tiltakozása ellenére - Moszkva folytatja nyomásgyakorlását az általa el nem ismert új kijevi hatalomra.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×