A román parlament épületében először Victor Ponta román miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke látta el kézjegyével azt a megállapodást, amely az RMDSZ-nek a kormányba lépéséről szól. Ezután csatlakozott hozzájuk Daniel Constantin, a Konzervatív Párt (PC) elnöke és Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke. A négy pártelnök aláírta azt a politikai megállapodást, amely a 2014-2016-os közös kormányzásuk alapját képezi. Az új, négypárti kormánykoalíciót a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatja a parlamentben.
A kormányzati egyezmény három pontot tartalmaz, amely leszögezi, hogy az RMDSZ támogatja a román parlament által 2012 decemberében megszavazott kormányprogramot, így miniszterekkel és államtitkárokkal vesz részt a kormányban, ahol a döntéseket a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői konszenzusos alapon hozzák meg.
A kormányzás alapját képező politikai megállapodás a három párt - a Szociáldemokrata Párt (PSD), a PC és az UNPR - alkotta Szociáldemokrata Szövetség (USD) és az RMDSZ között jött létre. Ez a dokumentum egyebek mellett leszögezi: a felek csak közös megállapodással dönthetnek az alkotmánymódosításról, az ország közigazgatási-területi újrafelosztásáról, amelynek figyelembe kell vennie a térségek különböző történelmét, kultúráját és hagyományát.
Vállalták, hogy a magyar nemzetiségűek arányos képviselettel rendelkezzenek a dekoncentrált, a megyei és a helyi intézményekben, és ugyanígy a nem magyar nemzetiségűek is arányos képviseletre jogosultak ott, ahol RMDSZ-esek vezetik a szóban forgó intézményeket. Ez utóbbi kitétel megfigyelők szerint a székelyföldi románokra vonatkozik.
A megállapodás kitér a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakítására különálló intézetek révén. A szöveg úgy fogalmaz, hogy ezt a kérdést a MOGYE román és magyar oktatóinak 2012. szeptember 22-én aláírt megállapodása értelmében kell rendezni. Erről az egyezményről a magyar oktatók többször kedvezően nyilatkoztak, de nehezményezték, hogy előírásai csak részlegesen valósultak meg.
A felek vállalták, hogy konzultálni fognak a magyar kisebbség nyelvi, kulturális és oktatási identitásával kapcsolatos valamennyi kérdésben, akárcsak az oktatási törvény bármely módosításáról. A dokumentum leszögezi azt is, hogy az új parlamenti többség támogatja a nemzeti kisebbségek által már elnyert jogok megőrzését.
A parlament által 2012-ben elfogadott kormányprogram szerint - olvasható a dokumentumban - a felek vállalják a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását, a kisebbségi törvénytervezet elfogadását, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet anyagi támogatását, valamint az egyházi ingatlanok restitúciójának felgyorsítását.
A felek vállalták a decentralizáció folytatását, valamint egy olyan törvénytervezet kidolgozását és elfogadását, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak, hogy saját zászlójukat is kifüggeszthessék az alárendeltségükbe tartozó intézményekre a román és az uniós zászló mellett. A megállapodás kitér az észak-erdélyi autópálya építésének folytatására, különös hangsúlyt helyezve az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasz megépítésére.
Victor Ponta hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben 4 miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt ( PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlatean külügyminiszter, Mircea Dusa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Sovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Gabriela Szabo volt román sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.






