Pascal Simbikangwának - akit 2008-ban a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén tartóztattak le, ahol álnéven élt - népirtásban és 1994 áprilisa és júliusa között elkövetett emberiesség elleni bűntettekben való bűnrészességért kell felelnie. A francia igazságszolgáltatás elutasította a hutu nemzetiségű volt tiszt kiadását Kigalinak. Párizsban életfogytiglani börtönt kaphat.
Az 54 éves férfit azt vádolják, hogy kezdeményezője, szervezője és támogatója volt az alig száz nap alatt 800 ezer, elsősorban a tuszi kisebbséghez tartozó ember halálával járó ruandai mészárlásoknak. Az egykori tiszt - aki miután egy balesetet követően 1986-ban tolókocsiba kényszerült, a ruandai titkosszolgálat központi igazgatóságát vezette - tagadja a vádakat.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








