Hagel négy év óta az első amerikai védelmi tárcavezető, aki felkeresi a dél-ázsiai országot. A Pentagon első embere találkozik majd Rahíl Saríf altábornaggyal, a pakisztáni haderő vezérkari főnökével.
Saríf tábornokot november végén nevezte ki vezérkari főnökké Navaz Saríf pakisztáni miniszterelnök a posztot hat éven át betöltő Asfak Pervez Kajáni tábornok helyére, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy megromlottak az amerikai-pakisztáni katonai kapcsolatok.
Carl Woog, Hagel szóvivője emlékeztetett rá, hogy az amerikai védelmi miniszter az év folyamán találkozott a pakisztáni kormányfővel, amikor az Washingtonban tett látogatást. Szavai szerint a Pentagon vezetője "az őszinte és produktív" megbeszélések folytatására számít a kétoldalú biztonsági partnerségről és arról, hogy miként kezeljék a mindkét országgal szembeni fenyegetéseket.
Hagel iszlámábádi tárgyalásainak napirendjén szerepel majd Afganisztán kérdése is.
Svédországból szívták le a mezőkövesdi férfi bankszámláját








