Az izraeli kormányfő beszédében békülékeny hangnemet ütött meg, enyhíteni próbálta az Amerikával kialakult feszültségeket, amelyeket az iráni nukleáris programról megkötött ideiglenes genfi megállapodás okozott, amit Netanjahu "történelmi hibának" nevezett.
A közel-keleti stabilitás horgonyának, elengedhetetlen szövetségnek nevezte a Washington és Jeruzsálem közti erős kapcsolatokat, és arra sürgette az Egyesült Államokat és a többi, Teheránnal tárgyaló hatalmat, hogy a nukleáris egyezség részeként követeljék Irán Izraellel szembeni "népirtó politikájának" megváltoztatását is.
A palesztin-izraeli kérdésről szólva dicsérte John Kerry külügyminiszter "fáradhatatlan erőfeszítéseit a békéért", és kijelentette, hogy a palesztinokkal megkötött tartós béke Izraelnek és kormányának stratégiai célja.
"Nehéz döntéseket hoztam a tárgyalások folytatásához, és kész vagyok a még nehezebb döntések meghozatalára a béke érdekében - mondta Netanjahu. - És remélem, Mahmúd Abbász elnök is kész ezt megtenni, mert a béke csakis kétirányú utca lehet."
Mint hangsúlyozta, "a béke minimális követelménye", hogy a palesztinok elismerjék Izraelt a zsidó nép nemzeti otthonának, továbbá bármely békeegyezménynek garantálnia kell Izrael biztonságát, mivel szerinte a megállapodás várhatóan "hideg békét" fog eredményezni.
Közben vasárnap Jaír Lapid pénzügyminiszter, a Jes Atíd (Van Jövő) nevű centrista párt vezetője is síkraszállt a békefolyamat mellett. Egy gazdasági konferencián tartott beszédében Lapid arra figyelmeztetett, hogy a palesztinokkal folytatott tárgyalások esetleges kudarca Izrael gazdasági stabilitását fenyegetné, és kijelentette, hogy akár a kormány átalakítását is támogatja az egyezkedések sikere érdekében.
"Eltökélt szándékom mindent megtenni, hogy a kormány kitöltse idejét, akkor is, ha a béketárgyalások fejleményei megkövetelnék a koalíció ilyen-olyan átszervezését" - mondta Lapid. Előzőleg Naftali Benett, a kormánykoalícióban szintén részt vevő Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt vezetője viccnek nevezte a Gázai-övezetet uraló Hamász párt nélkül folyó béketárgyalásokat.
Lapid a kétállami megoldást szorgalmazta, és hangsúlyozta a béke gazdasági előnyeit, miközben figyelmeztetett rá, hogy a kudarc különösen súlyos csapást mérhet minden egyes izraeli polgár gazdasági helyzetére.
"A béke aláírása idevonzza a külföldi befektetőket, új exportpiacokat nyit, közte az arab államokat, és egy erősebb, stabilabb gazdaságot eredményez, aminek hasznát látja az ország minden polgára" - mondta Lapid. "Végső soron a béke a legjobb stratégiai lehetőség mindannyiunk személyes biztonságának a garantálására" - tette hozzá a centrista pénzügyminiszter.
Svédországból szívták le a mezőkövesdi férfi bankszámláját








