Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Államfőjelöltet állított a Magyar Közösség Pártja

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökségi tagja lesz az MKP államfőjelöltje a jövő tavaszi szlovákiai választáson. Erről a felvidéki magyar párt szombaton tartott kibővített elnökségi ülésén született döntés Pozsonyban.

Berényi József, az MKP elnöke az MTI-nek nyilatkozva olyan forradalmi lépésnek nevezte a magyar államfőjelölt indítását, amely szerinte új dimenziókat nyithat a szlovák-magyar párbeszédben.

Bárdos Gyula elfogadta a jelölést, de azt még az MKP Országos Tanácsának is jóvá kell hagynia jövő szombati ülésén.

Berényi József elmondta: örül annak, hogy a párton belül mindenki elfogadta a saját jelöl indítását, és a személyről sem volt nagy vita.

"Eddig még nem volt magyar nemzetiségű elnökjelölt Szlovákiában, de mára igenis megérett rá az idő" - szögezte le. Rámutatott: kötelességük megmutatni, hogy bármilyen posztra lehet magyar jelölt, és elméletileg akár győzhet is.

"Nekünk magunknak nem szabad elfogadnunk azt, hogy másodrangú polgárok vagyunk, aminek az érzetébe folyamatosan próbálnak beleszorítani" - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: azzal, hogy magyar elnökjelöltet indítanak, új dimenziók nyílhatnak a szlovák-magyar párbeszédben, mivel a magyar jelölt jelenlétével tematizálhatja a kampányt, vagyis elérheti, hogy a kisebbségi kérdés ne maradjon a közhelyek szintjén.

A negyedik szlovák államfőválasztás pontos időpontja nem ismert. A voksolás időpontját legkésőbb 60 nappal a jelenlegi államfő hivatali idejének lejárta előtt ki kell hirdetni. A jelenlegi államfő, Ivan Gasparovic mandátuma 2014 júniusában jár le, így a választás legkésőbbi lehetséges időpontja 2014. április 12.

A jövő évi elnökválasztáson nem indulhat Gasparovic, aki a Robert Fico miniszterelnök vezette párt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatásával került az államfői tisztségbe, mivel már második mandátumát tölti ki.

Már tíz jelölt erősítette meg, hogy indulni kíván az elnökválasztáson. A jobboldali ellenzéki pártok nem egyeztek meg közös jelölt indításában, így jelenleg több az e pártok által önállóan, valamint kisebb koalícióban indított jelölt.

A felmérések azt mutatják, hogy az elnökválasztás legnagyobb esélyese Robert Fico. A kormányfő azonban eddig nem jelentette be indulási szándékát, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre mindezidáig kitérő választ adott pártja is. A Smer elnökjelöltjének nevét várhatóan még decemberben közzéteszik.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×