Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Börtönt kaptak Berlusconi munkatársai

Súlyos börtönbüntetésre ítélték pénteken Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő három közeli ismerősét és munkatársát kerítésért.

Lele Mora szórakoztatóipari ügynököt és Emilio Fede televíziós bemondót 7-7 évre, Nicole Minetti pártpolitikust, egykori szájhigiénikust 5 évre ítélték. A konkrét vád az volt ellenük, hogy lányokat hajtottak fel és fizettek le szexuális szolgáltatásokért Berlusconi és vendégei számára, és volt köztük egy fiatalkorú is, Ruby, az elhíresült marokkói bártáncosnő.

A lányokat a "bunga bunga parti" nevezetű házibulikon alkalmazták. Az ügyészség szerint a három vádlott mintegy harminc fiatal nőt vett rá a prostitúcióra 2009 elejétől 2011 januárjáig. Az ügyészek feltételezése szerint a mulatozásra szánt lányokat a két férfi személyesen válogatta ki fizikai adottságaik alapján, Minetti pedig főként a bacchanáliák szervezését intézte.

Az első két vádlottat örökre, az utóbbit öt évre eltiltották közhivatal betöltésétől. Berlusconit egy hónapja már 7 évre ítélték, mert pénzt fizetett szexért az említett fiatalkorúnak, visszaélt hivatali hatalmával, és mindezt megpróbálta leplezni.

Rubyval Fede vette föl a kapcsolatot 2009-ben egy szicíliai szépségversenyen, és Minetti ment el érte a milánói rendőrségre, ahol előzetes letartóztatásban volt lopás miatt. Kiszabadulását Berlusconi intézte el miniszterelnökként.

A két per közül a táncosnő csak ezen az utóbbin jelent meg. Vallomásában azt mondta, hogy álnéven vett részt a Berlusconi mulatságain, és azt hazudta, hogy elmúlt 19 éves, és hogy az édesanyja Hoszni Mubarak akkori egyiptomi elnök rokona. Berlusconi e családi kapcsolat ürügyével szabadította ki a letartóztatásból.

A milánói bíróság elrendelte az ügy aktáinak átadását az ügyészségnek elemzésre, hogy nem derülnek-e ki belőlük a volt kormányfőt terhelő további információk.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×