Infostart.hu
eur:
386.02
usd:
330.29
bux:
116919.45
2026. január 12. hétfő Ernő

A jó király nem hajigál vécécsészéket

Mielőtt kedden királlyá koronázzák, Vilmos Sándor holland herceg egy dolog miatt már nem kell, hogy aggódjon: a sajtót már megszelídítette. A Benelux-állam jövendőbeli királya korábban rossz kapcsolatban volt a médiával, 2005-ben azonban közös kódexben fektették le a "békés egymás mellett élés" szabályait.

Vilmos Sándor már 11 éves fejjel a pokolba kívánta a sajtót - szó szerint ezt mondta egy fotózáson. Az 1980-as években egyetemistaként sem ápolt jobb viszonyt az újságírókkal és a fotósokkal, akik ekkor aggatták rá a Prinz Pilsje, azaz a Sörherceg gúnynevet. 1997-ben ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, szomorúnak találja, hogy egy róla készült kép, amelyen egy korsó sörrel a kezében látható, nagyobb befolyással van imázsára, mint az uralkodásra való felkészüléssel töltött hosszú évek. Hiába a felháborodás, a sajtó nem felejtette el az olyan eseteket, mint amikor a herceg a zürichi repülőtéren lekevert egy pofont Joop van Tellingennek, a sztárok fotósának.

"Úgy vélem, Vilmos Sándor saját kárán tanulta meg, milyen fontos szerepe van a sajtónak a róla kialakult képben" - fogalmazott Han van Bree történész. A herceg iránti érdeklődés csak tovább nőtt Vilmos Sándor és argentin menyasszonya, Máxima Zorreguieta 2002-es álomesküvője, majd a pár lányai, Amália, Alexia és Ariane hercegnők születése után.

Noha a holland média közel sem olyan szenzációéhes, mint például a brit, Vilmos Sándor mégis úgy döntött, szabályozni kell az uralkodóház és a sajtó kapcsolatát. 2005-ben így született meg a herceg és a kormány sajtóhivatala közreműködésével egy kódex, amelynek értelmében a sajtó rendszeresen fotózási lehetőségeket kap, amennyiben tiszteletben tartja a királyi család magánéletét. Ha nem tartják be az egyezséget, a sajtó munkatársai jogi lépésekre számíthatnak, kizárhatják őket a királyi család részvételével zajló eseményekről.

A holland média a legmesszebbmenőkig tartja magát a megállapodáshoz, csak hivatalos fotózásokon készítenek képeket. Vilmos Sándor és családja rendszerint vakációk alkalmával is biztosít erre lehetőséget. A jövendőbeli királynak inkább a nemzetközi sajtóval gyűlik meg a baja: 2009-ben az AP amerikai hírügynökség közölt fotókat az Argentínában síelő családról. A képek további közlését egy amszterdami bíróság megtiltotta.

A királyi családnak azonban ügyelnie kell arra, hogy ne veszítse el ragyogását, így alaposan mérlegelnie kell, mennyire tartja távol magától a sajtót - vélekednek szakemberek. "Ha a monarchia elveszíti pompáját, elveszíti különlegességét. Ha mindez eltűnik, nem sok marad" - vélekedik Han van Bree. Vilmos Sándor egy nemrég adott interjúban azonban úgy fogalmazott, ő nem "protokollfetisiszta", nem ragaszkodik a felség megszólításhoz sem. "Az emberek úgy hívnak, ahogy akarnak, ahogy jól esik nekik" - jelentette ki.

Mindezek ellenére a hercegnek és családjának így sem sikerült elkerülnie a botrányokat: 2009-ben eladni kényszerültek mozambiki luxusvillájukat, mert Hollandiában nagy felháborodást váltott ki, hogy a hercegi család a szegény afrikai országban fényűző nyaralót építtet.

Vilmos Sándor tavaly azt is elismerte, hiba volt részt vennie egy vécécsésze-eldobó versenyen. "Egy biztos. Ha jó király akar lenni, fel kell hagynia azzal, hogy vécécsészéket hajigál" - jegyezte meg Han van Bree.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Hétfő reggel a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×