eur:
393.81
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Patthelyzet a kneszetben

Patthelyzet alakult ki az új izraeli törvényhozásban, miután a kneszet jobb- és baloldali tömbjéhez tartozó pártok egyenlő számú mandátumra tettek szert az előre hozott választásokon - közölte szerdán a központi választási bizottság.

A voksok 99,8 százaléka alapján közölt legfrissebb eredmények szerint a jobboldali és vallásos pártok tömbje - amelynek élén Benjámin Netanjahu kormányfő Likud-Jiszráél Béténu választási koalíciója áll - ugyanúgy 60 mandátumot szerzett a 120 tagú kneszetben, mint a baloldali, centrum- és arab pártok tömbje.

Az így előállt helyzetben kulcsszerephez juthat a következő kormánykoalíció megalakításában a meglepetésre második helyen végzett új párt, a centrista Jes Atíd (Van jövő) - vélekednek az izraeli médiában megszólaltatott szakértők.

A központi választási bizottság csütörtök reggelre fejezi be a katonák és a külföldön szavazók összesen mintegy 230 ezer szavazatának összeszámlálását, de az izraeli 10-es tévécsatorna szerint már nem valószínű, hogy a kialakult kép lényegesen módosulna.

A legnagyobb erő a Netanjahu vezette Likud-Jiszráél Béténu választási pártszövetség lett 31 képviselői hellyel a 120 tagú parlamentben, de a jobb és a baloldal kiegyenlítődött erőviszonyai miatt az eddigi miniszterelnök csakis egy centrum- vagy baloldali párt bevonásával alakíthat ki kormányképes koalíciót.

Második helyen a baloldali blokkhoz sorolt Jes Atíd végzett, 19 mandátummal. A párt "szektoriális pártként" hirdette magát, s azt ígérte, hogy a nem vallásos középosztály érdekeit fogja képviselni. Ennek érdekében kampányukban pragmatikus lépéseket követeltek a palesztinokkal és ciszjordániai építkezésekkel kapcsolatban. Ez megkérdőjelezi részvételüket egy telepeseket támogató koalícióban.

A harmadik legnagyobb párt 15 parlamenti hellyel a szociáldemokrata Munkapárt lett. Seli Jehimovics pártelnök a Munkapárt éjszakai tel-avivi nagygyűlésén az exit pollok ismeretében ismét azt hangoztatta: pártja nem vesz részt Netanjahu vezette koalícióban.

Az ultraortodox keleti vallásosokat tömörítő Sasz párt és a telepeseket támogató vallásos-nacionalista Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) 11-11 mandátumot kapott a választóktól. Az ultraortodox askenáziak vallásos pártja 7 helyet szerzett, Cipi Livni volt külügyminiszter Tnua (Mozgalom) nevű új, centrista pártja 6-ot, akárcsak a balliberális Merec párt (6).

Együtt 12 helye lesz három arab pártnak, és - a még nem végleges eredmények alapján - átlépte a kétszázalékos bejutási küszöböt az előző, 2009-es parlamenti választáson legtöbb szavazatot szerző Kadima párt, amely ezzel 2-3 mandátumhoz juthat.

A törvények szerint az államfő, Simon Peresz azt a politikust kéri fel kormányalakításra, akinek pártját a legesélyesebbnek látja egy szilárd koalíció megteremtésére. Az izraeli 10-es csatornán az elnöki hivatal képviselője azt mondta, hogy Peresz a jövő héten kezdi meg egyeztetéseit a pártelnökökkel.

Az izraeli televízió szakértői szerint Benjámin Netanjahu felkérése a legvalószínűbb, de elméletileg az is elképzelhető, hogy Simon Peresz a megbeszélések után Jair Lapidot, a Jes Atíd párt vezetőjét tekinti esélyesebbnek egy kormányképes koalíció megteremtésére.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×