Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
323.71
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Chuck Norris dönti el, ki legyen a republikánusok elnökjelöltje?

Szoros állás alakult Mitt Romney és Newt Gingrich között a szombaton Dél-Karolina államban megtartandó republikánus előválasztás küszöbén, amikor az is kiderült, hogy hivatalosan mégsem Romney, hanem Rick Santorum nyerte az első, iowai megmérettetést.

Az előválasztáson a dél-karolinai republikánusok arról voksolnak majd a mélyen vallásos és konzervatív államban, hogy pártjuk színeiben ki legyen Barack Obama hivatalos kihívója.

A megmérettetés előtti finisben fordult a kocka: Romney volt massachusettsi kormányzó, aki a keddi közvélemény-kutatási adatok szerint még egybehangzóan mintegy 10 százalékkal vezetett Gingrich volt házelnök előtt, péntekre, két televíziós vita nyomán, a felmérések többsége szerint a második helyre szorult vissza az egyre magabiztosabbá váló riválisa mögött.

"Õszintén szólva izgalmas, hogy az utolsó pillanatban fej-fej mellett állunk" - nyilatkozott Romney, a New Hampshire-i előválasztás győztese, akit a csütörtöki hivatalos eredményhirdetésen megfosztottak az Iowában előzetesen kihirdetett győzelmétől. (Az újraszámlált voksok szerint Rick Santorum 34 szavazattal többet kapott nála, de mivel 8 választókörzet adatai elvesztek, sohasem derül ki, hogy voltaképpen ki is győzött a középnyugati államban.)

A dél-karolinai Clemson Egyetem pénteken közölt adatai szerint Gingrich a célegyenesben visszavette a vezetést, és 32 százalékos támogatottságot élvez a 26 százalékon álló Romney előtt. Ebben a felmérésben Ron Paul texasi képviselő a szavazatok 11, Santorum pedig a 9 százalékát kaphatja.

A Public Policy Polling felmérése szerint az állás a következő: Gingrich 35, Romney 29, Santorum és Paul 15-15 szátalék. A potenciális szavazók egy része még mindig bizonytalan, vagy eltántorítható az általa támogatott jelölt mellől.

Az adatok minden esetre, arra utalnak, hogy Gingrichnek, aki csütörtökön elnyerte a további versenytől visszalépő Rick Perry texasi kormányzó támogatását, nem ártott meg, hogy a felesége két nappal a konzervatív államban tartandó erőpróba előtt az ABC Newsnak nyilatkozva ország-világ elé tárta a politikus házastársi hűtlenségének részleteit. (Gingrich pénteken lemondta az ABC vasárnapi műsorában tervezett szereplését.)

Gingrichet erősíti, hogy pénteken a volt házelnök pártjára állt Chuck Norris, az elnyűhetetlen akcióhős. 2008-ban Norris támogatása az elnökaspiránsok élmezőnyébe röpítette Mike Huckabee-t, és a bejelentés napján a politikus kampánya rekordméretű befizetéseket kapott a republikánus szimpatizánsoktól.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×