Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Magyarország nem engedte be légterébe az iráni külügyminiszter repülőgépét

Technikai problémák miatt nem engedték belépni tegnap a magyar hatóságok az ország légterébe az iráni külügyminiszter repülőgépét - erősítette meg az InfoRádióban a Külügyminisztérium sajtófőnöke. Tóth József hozzátette: a többi között az engedélykérelem nem felelt meg minden előírásnak.

Az esetről az iráni ISNA hírügynökség számolt be, amely azt is közölte: a történtek miatt a teheráni külügyminisztériumba kérették Magyarország nagykövetét. A beszámoló szerint Irán nem tartotta kielégítőnek a magyar indoklást.

Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter Hollandiába tartott, hogy részt vegyen a vegyi fegyverek betiltásért küzdő szervezet ülésén.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×