Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Törvényalkotási szükséghelyzet a megszorító-csomagok miatt

Törvényalkotási szükséghelyzetet hirdetett ki pénteken november első felére Miroslava Nemcová, a cseh képviselőház elnöke, hogy a koalíció gyorsított eljárásban elfogadhassa a jövő évi megszorító-csomagot.

Nemcová döntése alapján a törvényalkotási szükséghelyzet, amelyet a kormány kért a parlamenttől, november 1-től november 15-ig tart. A két hét alatt a képviselőháznak négy olyan törvénymódosítást kellene elfogadnia, amely lehetővé teszi a megtakarításokat a jövő évi költségvetésben.

A szociális támogatások megnyirbálásán kívül ebben a csomagban van például az állam által támogatott lakástakarékosságból származó nyereség új, fokozott mértékű megadóztatása. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) bejelentette: nem zárja ki, hogy az intézkedést az alkotmánybíróság elé viszi.

"Mérlegelünk minden lehetőséget, még azt is, hogy alkotmányos panaszt teszünk a kormányra, mert szerintünk nem volt joga a törvényalkotási szükséghelyzet kihirdetését kérni" - kommentálta Nemcová döntését Jeronym Tejc, a szociáldemokraták alelnöke.

Miroslav Kalousek pénzügyminiszter szerint viszont ez az egyetlen módja annak, hogy a jövő évi költségvetés az eredeti koncepció alapján legyen elfogadva, s biztosítva legyen a maximálisan 135 milliárd koronás hiány, ami a bruttó hazai termék 4,6 százalékának felel meg. Az idén 5,3 százalékos hiányt várnak Csehországban.

A kormány már korábban jelzett lépése a sajtóban is vitát váltott ki. A szociáldemokraták álláspontja szerint amennyiben a parlament koalíciós többsége megszavazza a lakástakarékosság állami támogatásának visszamenőleges adóját, alkotmányt sért, s ez megtámadható lesz az alkotmánybíróságon.

A cseh képviselőház a héten fogadta el első olvasatban a jövő évi költségvetés tervezetét. A büdzsé kiadási oldalán 1.179,8 milliárd korona, a bevételin pedig 1.044,8 milliárd korona szerepel, ez adja 135 milliárd koronás hiányt (5,5 milliárd euró).

A költségvetés ezen paraméterein már nem lehet változtatni, a második olvasatban viszont lehetőség van az egyes tételek belső átcsoportosítására.

A 200 tagú képviselőházban a koalíciónak 118 mandátuma, tehát kényelmes többsége van.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×