Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Eladná a voksát minden ötödik választó

Szkeptikusak az ukrán választók a vasárnapi önkormányzati választás előtt, sőt minden ötödik válaszadó a szavazatát is értékesítené, hogy így javítson rossz anyagi helyzetén.

Meglepő eredményt hozott a közelgő ukrán önkormányzati választás előtti közvélemény-kutatás, amelynek keretében 2000 embert kérdezett meg két civil szervezet, a Demokratikus Kezdeményezés Alap és az OPORA.

AZ ELTE TÁTK hírlevelének beszámolója szerint a megkérdezettek mindössze 8,5 százaléka gondolja úgy, hogy az október 31-i választás tisztességes lesz. A többség jogsértésekre számít, ám arról megoszlanak a vélemények, hogy ezek érdemben befolyásolják-e majd az eredményeket.

Sokan úgy nyilatkoztak, hogy önmaguk is hajlandók részt venni a jogsértésekben, hiszen a válaszadók egyötöde arra készül, hogy eladja a szavazatát annak, aki a legtöbbet kínálja fel érte.

A szavazatukat áruba bocsátók többsége szerint 500 hrivnya, azaz körülbelül 12 ezer forint egy elfogadható ajánlat lenne voksukért. Ez az ukrajnai átlagkereset körülbelül egyötödének felel meg. A válaszadók azért szeretnék értékesíteni szavazatukat, mert nehéz anyagi helyzetben vannak, és nem igazán látnak különbséget a jelöltek között.

A választók szkepticizmusa ellenére a megkérdezettek 47 százaléka biztosan elmegy szavazni, míg 29 százalék valószínűleg részt vesz a vasárnapi voksoláson.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×