Az északi városrészben a nemzetbiztonsági minisztérium egyik épülete közelében helyezték el az autót, a nyugatiban pedig egy étterem mellett.
Az északi városrészben a nemzetbiztonsági minisztérium egyik épülete közelében helyezték el az autót, a nyugatiban pedig egy étterem mellett.
A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.
A legnagyobb változás, hogy a hagyományos tűzijáték ezúttal a finálé szerepét tölti be, vagyis a látványos fényfestést és a drónshow-t követi.
Andy Burnham said the former Cambridge professor's death was a "really sad, sad and sorry state of affairs".