Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
314.77
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Berényi Józsefet választották az MKP elnökévé, de feltételei vannak

Berényi Józsefet megválasztották a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) az új elnökévé a párt szombati rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen, de ő a tisztség elfogadását az országos tanács megfiatalításától tette függővé.

A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt. A majdnem 300 küldött 282 érvényes szavazatot adott le, s közülük 236-an támogatták Berényit.

A tanácskozás megtartását az tette indokolttá, hogy az MKP a júniusi választásokon megbukott, és nem került be a szlovák parlamentbe.

A választások után Csáky Pál pártelnök, valamint az egész elnökség benyújtotta lemondását, amelyet a kongresszus jóváhagyott.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×