Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.97
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Visszasírják az NDK-t

Kereken 20 évvel a német újraegyesítés után a keletnémetek egynegyede visszasírja az egykori NDK-t - tűnt ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.

A Berlin-brandenburgi Társadalomkutató Központ tanulmánya szerint a keleti tartományok felnőtt lakosságának pontosan 25 százaléka egyértelműen pozitív képpel rendelkezik a volt NDK-ról, a szocializmus legfőbb vívmányai között említve a teljes foglalkoztatást, a nők esélyegyenlőségét, a jó munkahelyi kollektívát, a vállalati üdülőket, az olcsó élelmiszereket és - mint sokan megfogalmazták - a békepolitikát.

Ugyanakkor ugyancsak a keletnémet felnőtt lakosság mintegy 25 százaléka értett egyet azzal, hogy a volt kommunista ország pártállami diktatúra volt, amelyben a kommunista párt és a hírhedt állambiztonsági hivatal, a Stasi volt az úr.

A tanulmány rámutatott arra, hogy az egykori NDK-t megszépítők mindenekelőtt az alacsonyabb képzettségűek közül kerülnek ki, míg a magasabban képzettek a "sötét oldalakat", mindenekelőtt a párt "mindenhatóságát", titkosszolgálati megfigyeléseket, az utazási korlátozásokat, az NDK-s határőrök számára elrendelt tűzparancsot, a műszaki elmaradottságot, valamint az ellátási hiányosságokat emelik ki.

A keletnémetek egyharmada ezzel szemben nem mutatott különösebb érdeklődést a múlt iránt. A tanulmány szerint ebbe a körbe túlnyomóan azok a fiatalabb férfiak, illetve nők tartoztak, akik a volt NDK-ban még kisgyermekek voltak, vagy az akkor történeteket csupán szüleik elbeszéléseiből ismerték. Feltűnő volt ugyanakkor, hogy ebben a csoportban volt a legmagasabb az idegenellenes nézeteket hangoztatók aránya.

A tekintélyes társadalomkutató központ külön fejezetben foglalkozott a kommunista, illetve a nemzetiszocialista diktatúra összehasonlításával kapcsolatos véleményekkel. Mindennek alapján a tanulmányból kitűnt: a keletnémetek háromnegyede a leghatározottabban elutasította, hogy a volt NDK-t - diktatúraként is - a nemzetiszocialista rezsimhez hasonlítsák, illetve azzal egy lapon említsék.

Minden tizedik megkérdezett elutasította azt is, hogy az egykori kommunista állam diktatúra lett volna. A többség viszont elismerte ezt, de tiltakozott a náci rezsimmel való összehasonlítás ellen, egyebek között azt hangsúlyozva: a volt NDK nem indított semmi fajta háborút, és nem követett el semmilyen népirtást. A megkérdezettek 15 százaléka vallotta ugyanakkor azt, hogy helyénvaló egyenlőségjelet tenni a kommunista és a náci diktatúra közé.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×