Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Tolonganak az oroszok a Putyint bíráló betiltott kiadványért

Borisz Nyemcov, az orosz Szolidaritás ellenzéki mozgalom egyik vezetője pénteken bejelentette, hogy az általa társzerzőként jegyzett "Putyin.Eredmények.10 év" című kötet újabb százezer példányát foglalta le a rendőrség, ezúttal egy szmolenszki nyomdában.

Ugyancsak pénteken a rendőrség előállított több személyt, akik a 14. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumnak helyt adó Lenekszpo létesítménynél osztogatták a kötetet. Nyemcov jelezte, hogy maga is osztogatni fogja a kötetet. Kijelentette: a hatóságok eljárását jogsértőnek tekinti, mivel a lépés célja az, hogy megfossza az állampolgárokat az információhoz való jogtól.

Nyemcov - utalva arra, hogy közlekedési szabálysértés ürügyével már szerdán is elkoboztak százezer példányt - hangsúlyozta: nem adják fel, hogy a régiókban, ahol nem megfelelő az internethez való hozzáférés, kiosszák a brosúrát, amelyből összesen egymillió példányt nyomtattak ki.

Korábban az ellenzéki politikus közölte: még mielőtt a szükséges engedélyekkel kinyomtatott kis kötet példányait hívei elkezdték volna osztogatni, megkezdődött szamizdatként való terjesztése is.

A könyvecskét Szentpétervár belvárosában is osztogatják az aktivisták péntek dél óta, az érdeklődés igen nagy, az emberek tolonganak érte - jelentette az Interfax hírügynökség. A belvárosban a rendőrök nem léptek közbe, csupán egy férfit állítottak elő, aki közvetlenül egy rendőrautó mellett állva adogatta a kötetet az érdeklődőknek.

A Putyin.Eredmények.10 év című kötet - amelynek szerzője Borisz Nyemcovon, a volt miniszterelnök-helyettesen kívül Vlagyimir Milov közgazdász - rövid időn belül a parlamenten kívüli ellenzék második kísérlete arra, hogy leszámoljon "Putyin-mítosszal".

A szerzők Putyint tartják felelősnek egyebek között a korrupció mértéktelen elterjedéséért, azért, hogy Oroszország jelentős mértékben függ az energiahordozók árától, s a fokozódó elszegényedésért.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×