Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Felfüggesztették az ukrajnai elnökválasztás eredményének kihirdetését

Az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság bejelentette szerdán, hogy felfüggesztette az elnökválasztás eredményének kihirdetését, mert Julija Timosenko kormányfő, elnökjelölt óvást nyújtott be a számára vereséget jelentő eredmény ellen.

A bíróság ezzel a központi választási bizottság azon döntését függesztette fel, amely szerint Viktor Janukovics elnökjelölt megnyerte a választás második fordulóját. A bíróság döntésével két nappal hosszabbította meg a hivatalos eredmény kihirdetésének határidejét. Az elnöki eskütételt február 25-re tűzték ki.

A bíróság ugyanakkor elutasította Timosenkónak keresetének azt a részét, hogy "tiltsa meg Janukovicsnak az elnöki eskü letételét a Legfelső Rada ünnepi ülésén", mert az eddig győztesnek tekintett elnökjelölt "nem felelős a történtekért", vagyis a csalásokért, amelyeket felperes miniszterelnök állítása szerint elkövettek.

Timosenko miniszterelnök, aki kilenc kötetben foglalta össze keresetének bizonyítékait a többi között azt követeli, hogy a bíróság nyilvánítsa érvénytelennek a február 7-i választás eredményeit és hogy a központi választási bizottság ismételtesse meg a voksolást.

Az ukrajnai elnökválasztást a hivatalos végeredmény szerint Viktor Janukovics, a Régiók Pártjának vezetője nyerte, a szavazatok 48,95 százalékával. Julija Timosenko miniszterelnök, a BJUT párt színeiben a voksok 45,47 százalékát szerezte meg.

A kormányfő azt állítja, hogy a választások eredményét meghamisították és mindeddig nem ismerte le vereségét. Ugyanakkor felszólította híveit, hogy tartózkodjanak a 2004-e "narancsos forradalmat" idéző utcai megmozdulásoktól. Abban az évben a tömeges tiltakozások nyomán a bíróság érvénytelenítette Janukovics elnökválasztási győzelmét és új voksolást írt ki, amelyen Timosenko szövetsége, Viktor Juscsenko diadalmaskodott.

A külföldi megfigyelők szabadnak és szabályosnak minősítették a legutóbbi elnökválasztást, ami megkérdőjelezi Timosenko törekvésének esélyét, hogy a bírósággal semmisíttesse meg az eredményeket. Janukovicsnak más vezető politikusok mellett Barack Obama amerikai elnök is gratulált a győzelemhez.

Janukovics kampánya során azt ígérte, hogy javítani fogja Ukrajna és Oroszország viszonyát, amely feszültté vált a nyugatbarát Juscsenko elnöksége idején, aki a NATO és az Európai Unió felé orientálta az országot.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×