Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

A Vatikán közzéteszi II. világháborús dokumentumait a világhálón

A Szentszék díjmentesen hozzáférhetővé teszi a világhálón saját levéltárának a II. világháború éveiből származó dokumentumait.

A Vatikán lapjában megjelent közlemény szerint a lépés célja "szolgálatot tenni a történelmi igazságnak".

Megfigyelők úgy értékelik a bejelentést, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala azt a vitát hivatott lecsillapítani, amely XII. Pius pápának a holokauszt éveiben tett lépései körül dúl. Egyes körök szerint a néhai egyházfő nem tett meg mindent a zsidók megmentése érdekében.Az osztrák katolikus sajtóügynökség, a Kathpress úgy tudja, hogy az 1939. március és 1945. május közötti időkből származó,
összesen 5125 dokumentumot digitalizálnak. A Vatikán ezzel az amerikai "Pave the Way" alapítvány kezdeményezésére reagál.

Az alapítvány XII. Piusnak a második világháború idejére eső pápai tevékenységének kedvező megítéléséért száll síkra, és már maga is összeállított egy dokumentumot, amely azt hívatott bizonyítani, hogy a pápa aktívan segített az üldözött zsidókon, és katolikus intézményeken belül kínált nekik védelmet.

A Zsidó Világkongresszus bírálta XVI. Benedek pápa döntését, amely megnyitja az utat Pius boldoggá avatása előtt. A jeruzsálemi Jad Vasem holokausztemlékhelyen egy feliraton az olvasható, hogy "a pápa még azután sem tiltakozott sem szóban, sem írásban, hogy a zsidók meggyilkolásáról szóló beszámolók elérték a Vatikánt is. ... És még akkor sem lépett közbe, amikor a zsidókat éppenséggel Rómából deportálták Auschwitzba."

A Vatikán ezzel szemben azt az álláspontot képviseli, hogy a pápa "körültekintő magatartásával" számos zsidót és menekültet megmentett.

Rolf Hochhuth A helytartó című drámája adta meg az első lökést a XII. Pius második világháborús szerepéről folyó vitákhoz. Az 1963-ban Németországban megjelent drámában a szerző a pápa szemére hányta, hogy nem szállt szembe Hitlerrel.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×