Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

AI: "Svájc a vallásszabadság ellen szavazott"

Svájc "a vallásszabadság ellen szavazott" - áll az Amnesty International vasárnap közzétett londoni állásfoglalásában.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete azután ismertette véleményét, hogy a svájciak többsége támogatta a vasárnap tartott népszavazáson az új minaretek építésének alkotmányos tilalmát célzó kezdeményezést.
Az Amnesty International szerint a tilalom sérti a Svájcban élő muszlimok vallásszabadságát, valamint azokat a Svájc által is aláírt nemzetközi emberi jogi egyezményeket, amelyek tiltják a vallási meggyőződés alapján történő megkülönböztetést.

David Diaz-Jogeix, az AI európai és közép-ázsiai programigazgató-helyettese a szervezet Londonban kiadott állásfoglalásában "sokkolónak" nevezte, hogy Svájc - ahol régre visszanyúló hagyomány a vallási türelem és a menedéknyújtás az üldözötteknek - igent mondott egy "ilyen groteszk módon diszkriminatív" indítványra.

Az emberi jogi csoport vezető tisztviselője kiemelte, hogy az iszlám a kereszténység után a második legnagyobb vallás Svájcban: az iszlám hívők az ország lakosságának 4 százalékát alkotják.

Az Amnesty International szerint a tilalmat várhatóan vagy a svájci szövetségi legfelsőbb bíróság, vagy az európai emberi jogi bíróság el fogja vetni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×