Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.05
bux:
144923.23
2026. október 16. péntek Gál

A Jobbik részvételével létrehozták az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét

A Jobbik négy külföldi párttal közösen aláírta az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége létrehozásáról szóló megállapodást szombaton Budapesten - jelentette be Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, a párt VI. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján.

Az egyezményt a Jobbik mellett a francia Nemzeti Front, az olasz Fiamma Tricolore, a svéd Nemzeti Demokraták, illetve a Belga Nemzeti Front írta alá.

Balczó Zoltán közölte: az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége "hivatalos, európai nemzeti szintű párttá" válik majd, amelyet várhatóan Belgiumban vagy Strasbourgban jegyeznek be. Hozzátette, hogy a Brit Nemzeti párt is jelezte csatlakozási szándékát, de egyeztetéseket folytatnak az osztrák Szabadságpárttal, valamint spanyol és portugál pártokkal is.

Az aláírt, kilenc pontos politikai nyilatkozat egy szabad, független és egyenlő nemzetek Európájának létrehozásáról szól, de minden olyan kezdeményezést elutasít, amely egy európai nemzetek feletti állam létrehozására irányul. A nyilatkozat kifejezi aláíróinak szándékát, hogy Európát meg akarják védeni az olyan fenyegetésektől, mint a terrorizmus, "valamint a vallási, politikai, gazdasági vagy pénzügyi imperializmus". Egyúttal azt javasolják, hogy a kontinens népei közösen harcoljanak a "szociális árudömping, valamint a globalizáció romboló hatásai ellen".

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×