Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.3
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Csáky: Szlovákia bukórepülést produkál a politikai kultúra terén

A Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint az utóbbi években Szlovákia a politikai kultúra, az igazságszolgáltatás és a közpénzek kezelése terén "bukórepülést" produkál, míg a magyar-szlovák viszonylatban néha már-már paranoiás állapotok uralkodnak.

Csáky Pál az MKP kongresszusán elmondott beszámolójában, a közép-szlovákiai Rimaszombatban elismerte, hogy ellentétek merültek fel a párton belül is, minek következtében néhány parlamenti képviselő elhagyta az MKP-t és új pártot alapított. Az MKP-nek mára ezt sikerült kihevernie, s újra akcióképes minden régióban.

"Nem öröm ezt a tényt megállapítanunk 2009-ben, az 1989-es változások huszadik évfordulóján, de itt és most is újra el kell ismételnünk: mi húsz évvel ezelőtt nem ezért mentünk ki az utcára" - jegyezte meg mindezek margójára Csáky Pál.

Elmondta: az MKP nyolcéves kormányzati szerepvállalása idején a viszonylagos hatalmi pozíciók "néhány volt kollégánkat megrészegítették", s akadtak olyanok is, akik a közösség szolgálata helyett az egyéni érdekeket részesítették előnyben. A bírálat azoknak a parlamenti képviselőknek szólt, akik kiléptek az MKP-ból és Híd-Most néven új pártot alapítottak.

Csáky úgy vélte, hogy "ráadásul olyan lépést tettek meg, amelyet 1990 óta egyetlen magyar politikus sem Szlovákiában: otthagyták a zászlót, becspaták társaikat és választóikat. Nagyon rossz megosztottságot vittek a szlovákiai magyar társadalomba, gyöngítették közösségünk érdekképviseletét."

"Ez az egész kitaláció nem a mi közösségünk érdeke, ez kiáltóan idegen politikai érdek, amit el kell utasítani" - húzta alá a magyar politikus, s jelezte, hogy az MKP elutasítja az együttműködést a "magyarellenes útra tért" Híddal.

Bugár Béla, a Híd elnöke a novemberi megyei választás előtt megpróbált koalíciós választási együttműködést ajánlani az MKP-nek, de elutasításra talált. Csáky azt mondta: miután ezekre a belső turbulenciákra az ő elnöksége idején került sor, titkos bizalmi szavazást kért maga ellen.

Úgy vélte: nem az MKP változott meg, hanem a körülötte lévő nacionalista közeg, s megmutatkozott egyesek gátlástalansága.

Hangsúlyozta, hogy az MKP túlélte a válságot: az elmúlt hónapokban is többen léptek be a pártba, mint ahányan elhagyták, a párt mind a 18 járásban, ahol jelen van, erős és életképes. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a nagy nyomás, és a megváltoztatott szavazási körzetek miatt az MKP a novemberi megyei választáson gyengébb eredményt ér el, mint legutóbb.

"Üzenjük azt is, hogy a párt konszolidált, ütőképes, kész az új feladatok megoldására. Programunk bizonyítja, hogy húsz évre előre is van víziónk arról, mit szeretnénk tenni, mivé szeretnénk válni" - zárta kongresszusi beszédét Csáky Pál.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×