Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kemény alkudozás előzi meg a kormányalakítást Berlinben

Berlinben a kancellár bejelentette, hogy legkésőbb november 9-ig, a berlini fal leomlásának 20.évfordulójáig létre akarja hozni a két kereszténypárt és a liberálisok részvételével alakuló kormányát. A koalíciós tárgyalások azonban kemény alkudozást jelentenek.

Angela Merkel utalt arra, hogy az alkotmány értelmében a választást követő 30 napon belül az új parlamentnek meg kell alakulnia, és csak ezt követően jelenti be új kormányának névsorát. Elmondta azt is, hogy nem tart különösebb nehézségektől és érvként azt hozta fel, hogy mindkét fél az együttműködés eltökélt szándékával ül a tárgyalóasztalhoz.

A kancellár hangsúlyozta, hogy a berlini fal leomlásának 20.évfordulójára Berlinbe érkező külföldi állam- és kormányfőket már az új kormánnyal akarja fogadni.

Ismét leszögezte, hogy minden német kancellárjának tekinti magát, ezért politikájával középre tart. Reményét fejezte ki, hogy a kereszténypárti és liberális koalíció megalakulását követő első száz nap alatt előkészítheti a vállalati és az örökösödési adó csökkentését.

A távozó szociáldemokrata pénzügyminiszter, Peer Steinbrück a gazdasági válság ellensúlyozására fordított óriás állami kiadások miatt legalább százmilliárd eurós új adóssággal számol.

Angela Merkel koalíciós tárgyalópartnere, a szabaddemokrata párt élén álló Guido Westerwelle hangoztatta, hogy a közel 15 százalékot elért liberálisok immáron néppártnak tekintik magukat, és tisztában vannak az előttük álló kormányzati felelősséggel, így a kiegyensúlyozott költségvetés fontosságával, ami azt jelenti, hogy pártja máris komolyan visszavett a kampányban megfogalmazott radikális adócsökkentési követelésekből.

Megfigyelők ennek ellenére attól tartanak, hogy a miniszteri tárcák elosztásában kemény alkudozás várhat a keresztény és a liberális tábor között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×