Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kétszáz ember bíróság elé állítanak Hszincsiangban

Az állami felügyelet alatt álló The China Daily című pekingi napilap hétfői számában arról számolt be, hogy 200 embert állítanak bíróság elé azzal a váddal, hogy ők szították az északnyugat-kínai a Hszincsiang autonóm területen a múlt hónapban kitört zavargásokat.

Az erőszakos cselekmények július 5-én törtek ki Urumcsiban, a terület közigazgatási székhelyén, amikor ujgurok rátámadtak az ország lakosságának többségét alkotó, de a térségben kisebbségben lévő hanokra (kínaiakra). Az összecsapásoknak hivatalos adatok szerint 197 - főként han - halottja volt. Az erőszak napokon át folytatódott, a hanok az utcákra vonultak, hogy bosszút álljanak a török nyelvű, muzulmán ujgurokon. Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb kínai zavargásaiban további 1700 ember megsebesült.

A lap már korábban beszámolt arról, hogy a hatóságoknak rengeteg tárgyi bizonyíték áll a rendelkezésére, amelyek alapján a felbujtókat el lehet ítélni. A per várhatóan még a héten megkezdődik Urumcsiban. A városban azóta az élet visszatért a normális kerékvágásba, de a helyi hatóságok újabb zavargások kirobbanásától tartanak.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

A globális biztosítási szektor fokozatosan szakít a hagyományos, vertikálisan integrált működéssel, és egyre inkább rugalmas, moduláris modell felé mozdul el – derül ki a BlackRock nemrég közzétett idei globális biztosítási jelentéséből. A 31 országban több mint 24 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyont lefedő felmérés szerint a biztosítók a befektetésektől a tőkegazdálkodáson és termékfejlesztésen át a technológiáig egyre tudatosabban kombinálják a belső kapacitásokat külső partnerek szakértelmével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×