A román egészségügyi minisztérium közölte: azért menesztették a vezetőt, mert az izraeli tulajdonban lévő bukaresti klinika a tárca jóváhagyása nélkül kapott engedélyt a szervátültetési hatóságtól. Július második felében összesen 29 embert vett őrizetbe a román rendőrség; hárman kerültek előzetes letartóztatásba, köztük a kórház igazgatója és annak fia. Az ügyészség szerint a vádlottak kiskorú lányoktól, valamint nagy szegénységben élő, főleg roma nemzetiségű nőktől vásároltak petesejteket, amelyeket főleg izraeli és német nőknek adtak el; a mesterséges megtermékenyítésért állítólag fejenként 10-15 ezer eurót, vagyis 2 és fél, illetve 4 millióforint közötti összeget fizettek.