Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kőolaj és földgáz lehet a szlovák határ közelében

Energiaforrások után kutatna a szlovák kormány az ország déli vidékén. A szakemberek pazarlásnak tartják az elképzelést.

 A pozsonyi környezetvédelmi tárca szerint kőolaj- és földgázlelőhelyek lehetnek a Dunamenti-síkságon. Ezek felkutatására 35 millió eurót, tehát több mint egymilliárd koronát szán.

A minisztériumi nyilatkozat szerint azért döntöttek a kutatás mellett, mert már a korábbi felmérésekből is arra lehetett következtetni, hogy szénhidrogén-források vannak a térségben.

Jana Kaplánová, a minisztérium szóvivője az Új Szóval közölte: az elképzelés nem fikció, s komoly esélyt látnak arra, hogy Párkány vagy Komárom környékén kőolaj- és földgázlelőhelyeket találnak.

Az augusztusban kezdődő vizsgálódás első fázisában felszíni kutatásokat fognak végezni, a próbafúrásokra a második fázisban kerülne sor.

A tárca meggyőződése, hogy a kutatás első fázisa, tehát a lelőhelyek feltérképezése nem veszélyezteti a környezetet. Ha valóban találnának szénhidrogén-lelőhelyeket, akkor a minisztérium elképzelése szerint legkésőbb 2013-ban végeznék el az első fúrást, aminek köszönhetően megkezdődhetne a kőolaj vagy földgáz kitermelése.

Mikós László volt szlovák környezetvédelmi miniszter szerint a térségben lehetnek ilyen természeti források, ugyanakkor a most megvalósuló projekt eredményességét kérdésesnek tartja és úgy véli, ilyen hatalmas kiadás pazarlás a mostani gazdasági válság idején.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×