Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
325.73
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Megelőzhető-e egy újabb gázszállítási vita?

A német külügyminiszter óvta az ukrán kormányt újabb gázszállítási vitától Oroszországgal, mert - mint Frank Walter Steinmeier fogalmazott -, Európa érdekei a Kijev és Moszkva közti viszálykodás felett állnak. A német külügyminiszter az Európai Unió megbízásából látogatott Kijevbe, hogy a helyszínen tájékozódjék az országon eluralkodott gazdasági válság méreteiről.

Frank Walter Steinmeiert elkísérte Kijevbe a lengyel külügyminiszter is, aki indulása előtt hangsúlyozta, hogy a varsói kormány már jó ideje szorgalmazza az Európai Unió és Ukrajna közti kapcsolat szorosabbra fűzését.

Ez a törekvés érződött a két külügyminiszter Juscsenko államfővel, Timosenko miniszterelnökkel, valamint Janukovics ellenzéki vezetővel folytatott eszmecseréin is.

A tanácskozásokat követően mind Steinmeier, mind pedig Szikorszki hangsúlyozta, hogy szót fog emelni Brüsszelben újabb hitelek érdekében Ukrajna számára. Utaltak arra is, hogy valamennyi tárgyalópartnerük tudomására juttatták: az uniós kölcsönök folyósítása a gázkonfliktus elkerülésétől, valamint az egymással szemben álló politikai csoportok
közti kiegyezési készségtől, továbbá a reformok megvalósításától függ.

Mint ismeretes, Juscsenko államelnök, Timosenko kormányfő valamint Janukovics
ellenzéki vezető már évek óta ellenségként tekintenek egymásra. Emiatt nem sikerült nagykoalíció létrehozása sem Kijevben, ami tovább élezet az országban uralkodó feszültséget.

Ukrajna a teljes csőd elkerülésére tavaly ősszel 16 milliárd dollár hitelt kapott a Nemzetködi Valutaalaptól. Az összeg háromnegyed részét már átutalták Kijevnek, de mint a német és a lengyel külügyminiszter tárgyalópartnerei hangoztatták: a válság tartós leküzdéséhez Ukrajnának uniós kölcsönre is szüksége lenne.

Júlija Timosenko kormányfő szerint Moszkva csak akkor lenne hajlandó az orosz földgázszállítás költségeinek megelőlegezésére, ha az Európai Unió is kölcsönt biztosít Ukrajna számára. Timosenko azzal érvelt, hogy az orosz gáz ukrán tározóba történő raktározása éppúgy érdeke Oroszországnak, mint az Európai Uniónak: Oroszország a nyári időszakban könnyebben tud ezekhez gázt szállítani, mert mindenütt kisebb az energiafelhasználás, télen pedig a tározók révén biztosított a gáz európai vásárlóinak zökkenőmentes ellátása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×