Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Hazatérnek a magyarországi munkájukat elvesztők Szlovákiába

A gazdasági válság miatt eddig mintegy háromezer szlovákiai munkavállaló veszítette el magyarországi állását - derül ki a pozsonyi Új Szó összeállításából.

A lap úgy véli, hogy a magyarországi állásukat elvesztők döntő többsége szlovákiai magyar. 2009. március végén mintegy 15 ezer szlovák állampolgár dolgozott Magyarországon, ami 17 százalékos csökkenésnek felel meg 2008 márciusához képest, hiszen az előző év hasonló időszakában még közel 20 ezren dolgoztak hivatalosan a szomszédos országban.

Míg 2008 első negyedévében több mint háromezer szlovák munkavállaló lépett be a magyar munkaerőpiacra, 2009 első három hónapjában már csak 420-an.

Az Új Szó értesülése szerint a komáromi járásban az év első hónapjában 426 olyan személy kérte nyilvántartásba vételét a körzeti munkaügyi hivatalban, aki korábban Magyarországon dolgozott . Ez a szám azonban nem ad pontos képet arról, valójában hányan is veszítették el a munkahelyüket.

A munkaközvetítő cégek ugyanis megpróbáltak más munkalehetőséget kínálni a velük szerződésben állóknak, így ők nem jelentek meg a nyilvántartásban.

A komáromi járásban a munkanélküliek aránya március végére elérte a 11,67 százalékot, ami 1,22 százalékkal magasabb az egy hónappal korábbinál. Márciusban újabb munkáltató jelentett tömeges elbocsátást, az ógyallai Nuritech az év végéig 70 személytől készül fokozatosan megválni.

A munkaügyi hivatal összesen mindössze 50 munkahelyet tud most felajánlani, főleg kőműveseket, csempézőket, asztalosokat, pincéreket, szakácsokat és ápolónőket keresnek.

Az érsekújvári régióban több mint 8 ezer ember keres állást. Áprilisban itt is 10 százalék fölé emelkedett a munkanélküliek száma. Azok, akik decemberben - az esztergomi Suzuki gyárban történt tömeges elbocsátások során - veszítették el az állásukat, most még munkanélküli segélyt kapnak, így a még nagyobb gondok júliustól várhatók - vélik a munkaügyi hivatal illetékesei.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Magyarországon a szinkron mint szakma nincs még akkora veszélyben, hogy a mesterséges intelligencia elvegye a színészek munkáját, ami annak is köszönhető, hogy a stúdiók érdeke is a művészek védelme – mondta el az InfoRádióban a Szinkron Alapszervezet alelnöke. Makranczi Zalán azonban hangsúlyozta: szigorúbb szabályokra lenne szükség, hogy ez a jövőben se következhessen be.

Lando Norris nyerte a a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×